A sajtótájékoztató fotóit C. Kiss Ilona készítette.
Azt is hozzátette, minden olyan kezdeményezést támogat, amelyről tudja, hogy 26 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Kijelentette: azt reméli, hogy a rockopera megnyitja a kaput a székelység számára azonosságformáló Csaba királyfi újraértelmezése előtt. G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője elmondta, a csíksomlyói nyeregben tartandó előadásra meghívta Klaus Johannis államfőt, és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is meg kívánja hívni. Hozzátette, a helyszín olyan tömegjelenetek előadására is lehetőséget teremt, amelyek a mű 2011-es gyergyószárhegyi ősbemutatóján és a Püspökladányban tartott 2014-es magyarországi bemutatón nem voltak lehetségesek. A csatajelenetekben csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi lovasok, a táncjelenetekben pedig a debreceni Hajdú Táncegyüttes tagjai mellett székelyföldi táncosok is felléphetnek. Szerepet kap ugyanakkor a produkcióban a szentegyházi gyermekkórus is. "Olyan monumentális előadást szeretnénk létrehozni, amelyik az év egyik legjelentősebb határon túli kulturális eseménye lesz" – jelentette ki a szerző.
Az érsekség álláspontja pedig azonos a posztulátoréval. Az egyház nem lehet a gazdája ilyen fajta Márton Áron-bemutatónak – jelentette ki az általános helynök. Mivel Csíksomlyón a ferenceseké a Hármashalom-oltár környéki terület, ezért a helyet sem biztosíthatják az előadásnak mindaddig, amíg az érsekség nem járul hozzá ehhez. A közösségi hálón tegnap délelőtt maga a szerző, G. Nagy Ilián tette közzé a hírt, miszerint "Betiltották Márton Áront". Kezdetben több hozzászóló elszörnyedt a hír olvastán, és máris a románok és a szervek kezét látta benne, de mások hozzátették, hogy a rövid közlés csúsztat, ugyanis nem a rockoperát, hanem annak a búcsújáró helyen való előadását nem hagyta jóvá a Gyulafehérvári Érsekség. Ugyanakkor olyan hozzászóló is akadt, aki Perkőt vagy Tusnádfürdőt javasolta az előadás helyszínéül. G. Nagy Iliánt lapzártáig nem sikerült elérnünk, Msgr. Kovács Gergely, Márton Áron Rómában székelő posztulátora viszont válaszolt kérdéseinkre: "A »betiltották« megfogalmazás nem helyes – írta e-mailban megfogalmazott válaszában.
G. Nagy Ilián, a rockopera szerzője és rendezője rendkívüli produkciót ígér. Csiszolások Zajlanak a Csaba királyfi rockopera próbái a csíksomlyói Nyeregben. A szerző, G. Nagy Ilián tegnap sajtótájékoztatón mutatta be a szereplőket. Rendkívüli előadás lesz, hiszen zömében székelyföldi szereplők adják elő ezt a művet ott, ahol annak a cselekménye 1500 évvel ezelőtt megtörtént – hangsúlyozta G. Nagy Ilián, aki nemcsak szerzője, de rendezője is a Csaba királyfi produkciónak. – Itt őrzik leginkább a Csaba mítoszt. Sepsiszentgyörgyről jött a Csabát alakító Ráduly Botond Manó, illetve Oláh Badi Alpár és Pászka Lehel is. Utóbbit lovasíjászként hívták meg az előadásba Kodolányi Rékával együtt. Rudán Joe énekes és Lukács Zsolt Magyarországról érkezett, Kosztándi Zsolt, Attila udvarnoka csíkszeredai színművész, Bodea Tibor, Attila féltestvére a szatmárnémeti színház tagja. A csíkszentdomokosi Dobos Krisztina operaénekes, tanár Krimhildát alakítja, Tímár Kinga gyimesközéploki operaénekes Mikoltot, Attila feleségét.
Csaba királyfi szerepében Ráduly Botond Manó lesz látható, Látód, a főmágus pedig Rudán Joe. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük észre ez alkalommal, milyen zenészeink vannak. "Nagyon örvendek annak is, hogy a világ szeme Csíksomlyón van, annak is, hogy van egy csodálatos történelmi múltunk, de számomra a legerősebb kapaszkodó az, hogy amit akár Gergely Mátyás, vagy akár Bene Zoliék csinálnak itt Szeredában, azt igenis értékelik Budapesten. Köszönjük G. Nagy Iliánnak, hogy számunkra felmutatja nemcsak a múlt, hanem a jelen értékeit is. " A mű szerzője felkéri a székelyföldi néptáncegyütteseket, hogy jelentkezzenek a díszbemutatón való részvételre, ahol két momentumban szeretnének "nagyszabású székely táncos társaságot" felvonultatni. Péter Beáta, Szé, 2015. 03. 20.
A 18-i esemény "nemcsak szimbólum, hanem maga az élet" – mondta Bulcsu László, aki a két megye kitűnő a kapcsolatát is említette, s hozzátette: a Hajdú-Bihar megyei önkormányzatnak az volt a legfontosabb, hogy a felajánlott programot, ami "nagy mű", elhozza Nagyváradra. Megjelenésétől kezdve nagy érdeklődés övezi a Csaba királyfi című rockoperát, árulta el G. Nagy Ilián. Felidézte a gyergyószárhegyi kastélyban, a csíksomlyói Nyeregben, a Pécsen, Debrecenben és szülővárosában, Püspökladányban megtartott bemutatókat is. Mint mondta, Csaba királyfi a magyar politika egyik jeles alakja, a rockopera pedig az Attiláétól Álmos koráig tartó időszakot öleli fel, mely a magyar történelemnek kevéssé ismert része. A szerző azt is elárulta: a rockoperában az összetartozás jegyében a sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, kolozsvári színészek, operaénekesek és rockénekesek mellett fellépnek a debreceni Hajdú Táncegyüttes művészei is.
Ideiglenesen le vagy tiltva Úgy tűnik, hogy ezt a funkciót a megengedettnél intenzívebben használtad. A használatáról ideiglenesen le vagy tiltva.
G. Nagy Ilián: Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperájának bemutatójára kerül sor szeptember 17-én, vasárnap helyi idő szerint 18. 30 órakor Debrecenben, a Nagytemplom előtt. Közreműködik a Hajdú Táncegyüttes, az előadás ingyenes. G. Nagy Ilián a 2015-ös, Nagyboldogasszony-napi csíksomlyói előadás előtt, a mű létrejöttét megelőző kutatásokat ismertetve egyebek közt arról számolt be a Hajdú Bihari Naplónak: – Benczédi Székely István első magyar nyelvű történelemkönyvében akadt meg a szemem egy mondaton: "A magyarokat Szkítiából két dolog indítá ki, az egyik Csaba királyfi testámentuma, a másik Emese álma. "; (…) A Benczédi-féle nyomvonalon indultam el. Olyan Csaba királyfit igyekeztem fölmutatni, aki nem annyiból áll, hogy kirántja a kardot, és harcol, szalad előre, aztán a csillagösvényből lejön, ha bajunk támad, hanem egy egészen érzékeny, nagy formátumú államférfit állítottam a darab fókuszába – fogalmazott a szerző. ()
Érdekesség az is, hogy Csaba királyfiról nem írtak még egész estét betöltő irodalmi vagy zenei művet. Szőcs Géza költő, politikus írja a rendezvény katalógusának előszavában, hogy a rockopera cselekménye azon a helyszínen zajlik, ahol másfél évezreddel korábban valóban megtörtént – mutatott rá a szerző. G. Nagy Ilián közölte, az őskeresztény ihletettségű, régi magyar és csángó imákat is felhasználó mű a rock, a klasszikus és a népzene ötvözete. A szerző bejelentette, senkivel nem konzultálva úgy döntött, a díszbemutatóra személyes meghívót küld a román államfőnek: hadd ismerkedjék a székelység történetével. A tájékoztatón jelen volt három sepsiszentgyörgyi közreműködő. A főszereplő, a Csaba királyfit alakító Ráduly Botond Manó rockénekes, "Erdély hangja" elmondta, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy részt vehet ebben a produkcióban, és örvend a sikernek. Az Attila királyt alakító Oláh-Badi Alpár zenész, operaénekes közölte, kihívás volt számára a szerep, és nagyszerű dolognak tartja, hogy végül Csíksomlyón is bemutatják.