Az viszont egyelőre nem világos, hogy a P30 Pro New Edition miben különbözik majd a tavalyi csúcsmodelltől. Hirdetés A mai napig remek választás a négy hátlapi kamerás Huawei P30 Pro, sőt: a folytatásával szemben még a Google szoftverek is elfutnak rajta a szokásos HMS ökoszisztéma mellett. Éppen ezért dönthetett úgy a gyártó, hogy a P30 Lite új kiadása mellett hamarosan bemutatja a P30 Pro New Edition t is. Erre konkrétan a német, hivatalos termékoldal célozgat május közepén induló promócióval, ám az nem derül ki, hogy az új változat miben különbözik majd. Két új P30 Pro színváltozatot már tavaly bemutatott a Huawei, ám nem derül ki, hogy ezeket takarja-e a P30 Pro New Edition elnevezés [+] Múlt ősszel egyébként felbukkant pár új színváltozat kettéosztott hátlapi résszel és Android 9 / EMUI 9 kombináció helyett mindkettőből 10-es változattal, úgyhogy az is lehet, hogy végül ezek most kerülnek forgalomba, esetleg a RAM és a tároló mennyisége változik. Nem az idei az első alkalom egyébként, hogy a Huawei befutott termékeiből újabb változatok születnek, most pedig, amikor a friss modellek elképesztően drágán kaphatók Google nélkül, egy régebbi felélesztése GMS-sel és kellemesebb árcédulával előnyös stratégia lehet.
A Google Play-jel rendelkező telefonok esetében tehát minden Google Play-ből letöltött, illetve egyéb Google-alkalmazásokhoz továbbra is érkeznek majd frissítések. Google Play-jel nem rendelkező telefonok esetében az új alkalmazások és frissítések kezelése az előretelepített Huawei AppGallery-n keresztül lehetséges. A Google-szolgáltatások saját hivatalos honlapjaikon érhetők el. Ezeket a szolgáltatásokat a telefon böngészőjén keresztül lehet igénybe venni. A Huawei mindemellett elkötelezett saját mobilszolgáltatási-rendszere, a HMS fejlesztése mellett, amely gördülékeny hardver-szoftver együttműködést biztosít. A Huawei sajátr alkalmazásáruháza, az AppGallery 2018 májusi indulása óta több mint 170 országban működik már, aktív felhasználóinak száma meghaladja a 460 milliót, és felhasználók 2020 első félévében mintegy 184 milliárd letöltést kezdeményeztek az AppGalleryből. Forrás: Huawei Kövesd te is a -t a legfrissebb androidos hírekért!
Először beszélt konkrétan a Huawei, pontosabban annak egyik helyi vezetője arról, hogy a cég voltaképpen végleg szakít a Google-lel, legalábbis ami a Play Szolgáltatások, illetve a hozzá tartozó alkalmazások licencelését illeti. Vagyis leegyszerűsítve: jó eséllyel soha többé nem fog olyan Huawei okostelefon piacra kerülni, amin ott lesz a YouTube vagy a Gmail app, illetve a Google saját alkalmazás-piactere, Play Store. A kínai cég helyette mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkalmazásfejlesztők saját mobilos keretrendszerét, az egyébként szintén Androidra épülő Huawei Mobile Services-t (HMS) támogassák. A gyártó osztrák leányvállalatának első embere, Wangfei Fred a Der Standardnak adott nyilatkozatában leszögezte: cége számára nem opció többé a Google licencek használata, jelenleg azért nem, mert a május óta élő kereskedelmi embargó erre nem ad lehetőséget, a jövőben pedig azért nem, mert ha az embargó esetlegesen meg is szűnik, az olyan bizonytalan helyzetet hagy maga után, melyre nem lehet üzletet építeni hosszú távon.
(Kiemelt kép: GettyImages)
**Jellemző érték. A tényleges kapacitás kis mértékben eltérhet. Ez az akkumulátor névleges kapacitása. Az akkumulátor tényleges kapacitása készülékenként eltérő, a névleges kapacitásnál valamivel kisebb vagy nagyobb lehet. ***Nem cserélhető akkumulátor. Az akkumulátor eltávolítása kárt okozhat a készülékben. Az akkumulátor cseréjéhez vagy javításához, kérjük, látogass el egy hivatalos HUAWEI szervizközpontba. HUAWEI SuperCharge (Max. 40 W) HUAWEI vezeték nélküli gyorstöltés (15 W)* *A külön megvásárolható, Qi-tanúsítvánnyal ellátott vezeték nélküli töltőkkel kompatibilis. VOG-L29: Elsődleges SIM-kártya: 4G FDD LTE: Sáv 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 12 / 17 / 18 / 19 / 20 / 26 / 28 / 32 4G TDD LTE: Sáv 34 / 38 / 39 / 40 3G WCDMA: Sáv 1 / 2 / 4 / 5 / 6 / 8 / 19 3G TDS: Sáv 34 / 39 2G GSM: Sáv 2 / 3 / 5 / 8 (850 / 900 / 1800 / 1900 MHz) Másodlagos SIM-kártya: 4G FDD LTE: Sáv 1 / 2 / 3 / 4 / 5 / 6 / 7 / 8 / 9 / 12 / 17 / 18 / 19 / 20 / 26 / 28 *A két SIM-kártyás változatban bármelyik kártyahely használható az elsődleges és a másodlagos SIM-kártyához egyaránt.
A Huawei ID egy személyes fiók, amely lehetővé teszi a Huawei exkluzív szolgáltatásaihoz - például az AppGallery, a Huawei Cloud, az Health és a többi - zökkenőmentes hozzáférését és azokhoz való kapcsolódását. HUAWEI ID Mi a Huawei ID? A Huawei ID a Huawei eszközök személyes fiókja, amely lehetővé teszi a Huawei exkluzív szolgáltatásainak elérését, ideértve a Huawei AppGallery, Cloud, Health és egyéb szolgáltatásokat. A Huawei azonosító létrehozása gyors, egyszerű és ingyenes. Muszáj létrehozni egy Huawei azonosítót a HUAWEI telefon használatához? Szükséged lesz Huawei azonosítóra olyan szolgáltatások használatához, mint a Huawei Cloud, Health és így tovább. Amikor beállítod az új Huawei telefonod, automatikusan megtörténik a gyors és egyszerű regisztráció vagy a bejelentkezés folyamata. Hogyan hozhatok létre Huawei ID-t? Amikor beállítod az új Huawei telefont, automatikusan megkezded a személyes Huawei azonosítód létrehozásának (vagy bejelentkezésének) gyors és egyszerű folyamatát. Miért kellene létrehoznom a Huawei azonosítót?
Ennek oka a Donald Trump által az év első felében létrehozott fekete lista, ami tiltja az amerikai vállalatoknak, hogy üzletet kössenek a kínai Huawei-jel. Ebbe a körbe beletartozik a Google is, és amíg a gyártó már forgalomban lévő készülékeire ez a korlátozás nem vonatkozik (ezért lehet Android 10 és Google szoftvercsomag a P30 telefonokon), a szankciók bevezetése után gyártott/megjelentetett termékek már a tiltás alá esnek, így a Mate 30 széria modelljei is. Ez a fejlemény már jó ideje tudható, és a tapasztaltabb felhasználók úgy készültek, hogy a Google-appok hiánya ellenére is beszerzik a telefont, és maguk telepítik a szükséges alkalmazásokat. Ez még egy mezei felhasználó számára sem lenne különösebben bonyolult feladat, a múlt heti bemutató óta ugyanakkor kicsit zavaros a helyzet: az XDA Developers portál például egy részletes cikkben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mate 30 telefonok felvértezése a Play Áruházzal és a többi fontos Google alkalmazással sokkal bonyolultabb feladat, mint azt sokan képzelik.