Találatok szűkítése Terhelési index: Sebesség index: Fogyasztás Nedves út Külső zaj Erősített kivitel Defekttűrő rendszer Legalább 4 elérhető
(Konkrétabban a Taurus Gumiipari Vállalat. ) Innentől kezdve, a '90-es évek közepéig egy lefelé ívelő pályát járt be, az ekkorra már bőven patinásnak nevezhető abroncsgyár. Folyamatosan építve le üzletágait, míg végül már pont csak az abroncsgyártó ágazat maradt meg. 1996-ban jött a privatizáció. Nem más kaparintotta meg a magyar gumicéget, mint a Michelin óriáskonszern. A "hatalomátvétel után csupán pár leányvállalat maradt meg, de azok a mai napig a gumiipar résztvevői. Koromátfejtéssel és mezőgazdasági abroncsok gyártásával foglalkozik az egykor tündöklő Taurus. Amely egy időben olyannyira "alapvető szereplője volt a hazai autózásnak, hogy szinte nem is volt kérdés, milyen abroncs kerül egy-egy autóra. Még egy dalban is megemlékeztek a gyárról, ahol az IFA is Taurus gumikat kapott… Így is ismerheti: Ultra High Performance XL 205 40 ZR 17 84 W, UltraHighPerformanceXL20540ZR1784W, Ultra High Performance XL 205/40 ZR17 84 W Galéria
A kötelező garancián túlmenően 1 évig biztosítunk vásárlóinknak "KÁTYÚGARANCIÁT" webáruházunkban, amely kizárólag személy és 4X4 abroncsokra vonatkozik. (kisteher abroncsokra nem érvényes) A Kátyúgarancia olyan károkra vonatkozik, amely nem a rendeltetésszerű használat közben keletkeztek, hanem a helytelen vezetői magatartás vagy előre nem látható úthibák miatt következtek be. Ezek lehetnek: Rongálás Szeg beszúródás, éles tárgyak okozta sérülések. Egyéb defektek. Útpadkára, történő le- felhajtás, kátyúba behajtás. Blokkoló fékezés, nem megfelelő guminyomás miatti meghibásodások. A kátyúgarancia a megvásárolt 4db abroncsból 1 darabra vehető igénybe Kivételek a garancia alól: Elvesztés, lopás és mindenfajta futómű hibából, vagy nem megfelelő nyomással történő tartós használatból eredő rendellenes kopás. A kátyúgarancia Magyarország területén érvényes. Az Ország több mint 60 Point-S kereskedőjénél igénybe vehető, függetlenül attól, hogy melyik Point-S kereskedőnél vásárolta abroncsát. A Point-S Kátyúgarancia kiegészíti a szokásos gyártói garanciát, amely kizárólag az abroncsok gyártási hiba mentességére vonatkozik.
-;Kiváló ár-érték arány -;Magas futásteljesítmény -;Megbízható teljesítmény -;Komfortos kialakítás -;Masszív oldalfal Ft 13 458 + 950, - szállítási díj* Szállítási idő: raktáron Ft 13 700 + 990, - szállítási díj* akciós nyárigumi onyx xl ny-901 205/40 r17 84w nyári gumi kedvezményes áron! Szállítási idő: raktáron Ft 14 110 + 1 390 szállítási díj* Szállítási idő: 8 nap Ft 14 200 + 990, - szállítási díj* Szállítási idő: 10 nap Ft 14 200 + 990, - szállítási díj* Szállítási idő: szállítás 2 munkanapon belül Ft 14 700 Szállítási díj ingyenes* Szállítási idő: 10 nap Ft 14 800 + 990, - szállítási díj* akciós nyárigumi greentrac zr xl journey-x 205/40 r17 84w nyári gumi kedvezményes áron!
Szállítási idő: raktáron Ft 15 410 + 1 390 szállítási díj* akciós nyárigumi nordexx z xl fastmove 4 205/40 r17 84w nyári gumi kedvezményes áron! Szállítási idő: raktáron Ft 15 470 + 1 390 szállítási díj* Számítógépes szimulációval kialakított optimális mintázat. Fokozott irányíthatóság és optimális vezetési kényelem. Optimalizált barázdák. Ft 15 509 + 950, - szállítási díj* Márka: Nordexx Minta: FASTMOVE 4 Méret: 205X40 ZR17 Terhelhetőség: 84 (500 kg-ig terhelhető) Sebesség index: W (270 km/h-ig terhelhető) Szállítási idő: 3-4 munkanap Ft 15 550 + 1 375 szállítási díj* - Optimalizált alapanyag - Magas futásteljesítmény - Komfortos futás - Tetszetős megjelenés - Kiváló ár-érték arány Ft 15 569 + 950, - szállítási díj* Eladó leao nyari szemely leao nova_force 84w 205/40r17 w 84 | nyarigumi | 205/40R17 leao szemelyauto nyari Szállítási idő: 5 munkanap Ft 15 614 + 4 290 szállítási díj*
205/40 R17 nyári gumi átmérője: 596 mm. A 205/40 R17 váltóméretei (nyári) 13 col: 165/ R13, 165/80 R13, 185/70 R13 14 col: 145/80 R14, 175/70 R14, 185/65 R14, 195/60 R14 15 col: 165/65 R15, 175/60 R15, 185/60 R15, 195/55 R15, 215/50 R15 16 col: 185/50 R16, 195/50 R16, 205/45 R16, 215/45 R16 17 col: 195/40 R17, 215/40 R17
Ez után a jelölés után még megtalálható a gumiabroncson továbbá két fontos mutató a terhelési index (a gumiabroncs maximális terhelhetősége) illetve a sebesség index (az adott gumiabronccsal megengedett legnagyobb sebesség). Bízunk benne, hogy ezek után jobban fogja érteni a nyári gumi 205/40R17 jelentését.
A gumi szélességének és magasságának aránya, amely érték százalékban van meghatározva. A perjellel való elválasztást a számsorban egyfajta osztásként is értelmezhetjük és az ez által kapott eredmény a magasság. Fontos tényező az autó irányíthatóságában. Nyári gumi belső átmérőjéről Az autógumi belső átmérője nem más, mint maga az autógumi peremtől peremig való átlója, avagy maga a felni mérete (erre helyezik rá a gumiabroncsot). A radiál abroncs (R) jelölés után található ez a szám, amelyet hüvelykben, vagyis col-ban mérnek. Magától adódik, hogy ez az érték is egyenes arányban nő minél nagyobb az autó annál nagyobb a belső átmérő, azaz a felni is. További információkat találunk még a maximális terhelhetőségről ez az úgynevezett terhelési index, illetve, hogy mekkora a megengedett legnagyobb sebesség az adott autóguminál, avagy a sebesség index. Ezek is nagyon fontos mutatók és meghatározó szerepük van az autógumi választásban. Reméljük tudtunk segíteni a fenti információkkal, hogy mit is jelent a nyári gumi 205/40R17.