század elejéig összefoglaló képet ad a Kárpát-medencei térségről, a magyarságról, illetve Magyarországról. A munka monografi kus jellegű: egyaránt tárgyalja a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a műveltségi viszonyokat. A magyarság korai történetének sorsfordító mozzanatai, eseményei között olvashatunk itt a nép eredetéről, a honfoglalásról, a kalandozásokról, az állam kialakulásáról, a trónharcokról és pártküzdelmekről, a tatárjárásról és a tartományuraságról. Megelevenednek a könyv lapjain azok az erőfeszítések, amelyek a fennmaradásért, a regionális hatalmi szerepkör elnyeréséért, a modernizáció meggyökereztetéséért, az Európa fejlett ebb feléhez való illeszkedés megvalósításáért történtek. A nagy formátumú uralkodók (Szent István, Szent László, Kálmán, III. Béla, II. András, IV. Béla) mellett természetesen más királyokról is szó esik, ugyanakkor az egész társadalom (világiak és egyháziak) széles panorámáját kapjuk, bepillanthatunk a mindennapok életébe, kirajzolódnak az elit kultúra kontúrjai.
A második és a harmadik tárgya a középkori Magyar Királyság története, amelyen belül az Árpád-ház 1301-es kihalása számít választóvonalnak. A negyedik az Oszmán és a Habsburg Birodalom közé szorult és ezért három részre szakadt Magyarország történetét mutatja... Állj közénk és válassz a több, mint 23. 900 elérhető könyvből! Bejelentkezés; Regisztráció; Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András Magyarország története 1301-1526 Magyarország története 1301-1526 1. Mit jelent az interregnum fogalma, s miként jelenik meg 1301 után Magyarországon? 2. Kik az oligarchák, s miért nevezik õket kiskirályoknak is? Nevezz meg közülük legalább ötöt! 3. Hol vívta a döntõ csatát Károly Róbert az oligarchák ellen? Mikor zajlott ez a csata, és kik támogatták? Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András - Magyarország története 1301-1526 leírása. A kötet Magyarország történetének 225 esztendejéről ad átfogó képet. 1301-ben, amikor a történet indul, az ország mélyponton volt, az állami egység csak névlegesen létezett, a tartományokra szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett.
ebjfkuoqpvh - Töltse le és olvassa el Kristó Gyula könyv Magyarország története 895-1301 PDF, EPub, Mobi, Kindle online. Ingyenes Magyarország története 895-1301 könyvet Kristó Gyula. Letöltés PDF Olvasás online A kötet nem csupán - címének megfelelően - Magyarország 895-1301 közti történetét tekinti át, hanem előzményként felvázolja a Kárpát-medence és a magyarság 895 előtti históriáját is. Ilyen módon a 14. század elejéig összefoglaló képet ad a Kárpát-medencei térségről, a magyarságról, illetve Magyarországról. A munka monografikus jellegű: egyaránt tárgyalja a gazdasági, a társadalmi, a politikai és a műveltségi viszonyokat. A magyarság korai történetének sorsfordító mozzanatai, eseményei között olvashatunk itt a nép eredetéről, a honfoglalásról, a kalandozásokról, az állam kialakulásáról, a trónharcokról és pártküzdelmekről, a tatárjárásról és a tartományuraságról. Könyv ára: 2990 Ft, Magyarország története 895-1301 - Kristó Gyula, A kötet nem csupán - címének megfelelően - Magyarország 895-1301 közti történetét Kristó Ciyula.
Links a könyv letöltéséhez Magyarország története 895-1301 Magyarország története Post navigation
Chadwick, Owen A reformáció Cole, Michael Fejlődéslélektan Crystal, David A nyelv enciklopédiája Csíkos Csaba Mintavétel a kvantitatív pedagógiai kutatásban Domanovszky György A magyar nép díszítőművészete Eliade, Mircea Vallási hiedelmek és eszmék története Engel Pál Magyarország története: 1301-1526 Fodor István Mire jó a nyelvtudomány?
Leírás: Magyarország története 1301-1526 leírása Csak annak a népnek van jövője, amelyik ismeri múltját – a régi mondást szem előtt tartva lép az iskolás olvasóközönség elé új sorozatával a Gulliver Kiadó. A Magyar históriák nyolc kötetének lapjain az ősidőktől napjainkig elevenedik meg a magyarság története, felidézve a régi mondákat és hagyományokat, a gyakran legendák övezte tragikus vagy dicső eseményeket, a messzi távolba vesző századok és a közelmúlt történéseit. A DICSŐSÉGES SZÁZADOK a magyar trónt megszerző Anjouk uralkodásától a Jagellók koráig tekinti át Magyarország históriáját. Bemutatja a királyságot felvirágoztató Károly Róbert cselekedeteit, a szüntelen háborúskodó Nagy Lajos hódításait és hadjáratait, a német-római császárrá koronázott Zsigmond országlását, és a Hunyadiak felemelkedését. Feleleveníti a törökkel vívott élet-halál harc magasztos és tragikus epizódjait, és a Mátyás diadalmas uralmát követő hanyatlás időszakát, mely szükségszerűen vezetett Mohács tragédiájához.
316 oldal · ISBN: 9789632763293 >! 316 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633899700 >! 316 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633895065 4 további kiadás Enciklopédia 11 Most olvassa 2 Várólistára tette 7 Kívánságlistára tette 17 Kiemelt értékelések abstractelf >! 2014. július 10., 01:16 Középkori magyar vizsgára, tételkidolgozásra, ismétlésre, vagy pusztán olvasásra is tudom ajánlani ezt a könyvet. Jól megszerkesztett, olvasható és nem az apróbetűben fogalmazza meg a fontos információkat. Tetszetős kötet. Cowardly >! 2015. február 21., 09:46 Kicsit problémás ennek a munkának a csillagozása, mert elsősorban attól függ, ki mire szeretné használni, vagy mire kell használnia, ha kézbe veszi. Szakirodalomnak egyértelműen pazar, nagyon részletgazdag és információdós, de éppen ezek miatt a tulajdonságok miatt szerintem nem egyetemi tankönyvnek való, mert ebben a minőségében olvashatatlan/tanulhatatlan. Mindez persze nem azt jelenti, hogy Kristó Gyula neve előtt ne kellene meghajolnunk. Azért egy korrektort igazán megérdemelt volna a könyve (az ő könyve IS), bár a sorozat folytatása még szörnyűbb sajnos ilyen szempontból.