Jenny Han A fiúknak, akiket valaha szerettem sorozata nagyot futott a közelmúltban, így nem túlságosan meglepő, hogy várhatóan nagyobb figyelem irányul majd a másik sorozatára, a Nyár trilógiára. Ez is lehet a motivációja annak, hogy a Könyvmolyképző újra kiadja a korábban a régi, eredeti borítóval publikált sorozatot - új borítókkal. Egyelőre az első két borítót mutatták meg: Az első könyv fülszövege: Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül. Oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nem egyszerűen otthon érzi magát, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, és mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé.
én az unokatestvérem mellett feküdtem. néha vicces megjegyzéseket tettünk kövér emberekre, de különben nem sokat beszéltünk. mondtam volna neki valamit a révfülöpi nyarak olaj- és szabadságszagáról, az idegesítően tökéletes délnémet tájban a motorzúgásról, az első átázott bodenseei hajnalról, hogy milyen, mikor, mint sziklák közé a dagály, két ember közé szivárog a felnőttkor, de inkább csak a horizontot figyeltem, és gyöngyözni kezdett a homlokom. Szocpol Anyámék akkor határozták el, hogy felveszik a szocpolt, mikor megszületett az öcsém. A padlást tervezték beépíteni, ahol a zanussi-radiátorok kellemes, könnyen szabályozható melegében a fiúgyermekek felelősségteljes és kiegyensúlyozott lelkivilágú férfiakká cseperednek. * "Nemsokára" felelte anyám, ha megkérdeztem, mikor lesz végre saját szobám. Egy ideig zavart, hogy izgulok a kanapéra száradt spermafoltok miatt, de egy idő után megszoktam, és a tudat, hogy nem kell semmit kitakarítanom: bőven kárpótolt. "Mikor nősz már fel" kérdezik a felelősségteljes és kiegyensúlyozott lelkivilágú barátaim, mikor a radiátoromról panaszkodom, ami krematóriummá fűtötte a szobámat.
Az őrült, pusztítóan ártalmas vágy. Azt mondja, soha nem enged el. És én, hiszek neki! *** Mackenzie Gyönyörű! Lenyűgözően dögös, szexi és okos! Nem tudom ki ő. Mit akar? Miért van itt? Ő egy megengedhetetlen bonyodalom, mégis az életére kell vigyáznom, mert a halálát akarják. Zavaró figyelem elterelés. Vágyaim tárgya. Vékony jégen szárnyalok. Akartam őt, és nem hátrálok! Ő az enyém!
Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat? "Ellenállhatatlan kombináció: tengerparti ház, nyári szerelem, hosszan tartó barátság. Elragadó olvasmány. " – Deb Caletti, bestsellerszerző –
A kör BAKANCSLISTÁHOZ ADOM The Circle 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai dráma, 110 perc, 2017 Mae (Emma Watson) élete teljesen megváltozik, amikor a Szilícium-völgy egyik legnagyobb tech-óriáscégénél kapja meg álmai állását. A lány villámgyorsan lépdel fel a ranglétrán, így a cég látnoki vezetője, Eamon Bailey (Tom Hanks) megkeresi azzal az ötlettel, hogy SeeChange nevű kameráját használva élje életét a nyilvánosság előtt. De senki sincs igazán
Érkezik magyarul a Boston Underworld sorozat, az első része, a Crow 2021. augusztus 02-án jelenik meg a Book Dreams Kiadó gondozásában. A kötet ide kattintva előrendelhető. A sötét románcot elmesélő történet egy ír maffiózó esik szerelembe. A Goodreadsen 4. 13-as rátát tud 20 ezer csillagozás mellett, mondhatjuk, hogy szerették. Magyarul nem az eredeti borítóval jelenik meg, de azért az is egészen jól néz ki. Alább megtekinthetitek a fülszöveggel együtt. A. Zavarelli – Crow – Varjú (Boston Underworld #1) Volt egy tervem. Bemegyek, megszerzem az információt és eltűnök. Egyszerű, nem? Lachlan Crow! Egy dögös ír maffiózó! Az ír alvilág trónjának várományosa, a következő láncszem a sorban. Hiába az ördögi akcentus, észnél maradok, minden körülmény között. Nem bízom benne. Szabályaim vannak, de ha az ír maffiáról van szó, kidobhatom az egész szabálygyűjteményem, mert semmi sem érvényesíthető velük szemben. De nem engedem, hogy bárki akadályt gördítsen elém a célom elérésében. Azt gondoltam, a barátkozás Lachlannal segít a küldetésem elérésében, csakhogy közbeszólt a kémia.