Új közbeszerzési törvény lép hatályba 2015 november 1-től A 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről több fontos változást is hoz. A pályázók számára a következő a legfontosabb: ezentúl a vállalkozások már akkor is kötelesek közbeszerzési eljárást lefolytatni, függetlenül a támogatási intenzitás mértékétől, ha a támogatás összege meghaladja a 68. 655. 860 forintot a különböző árubeszerzések, szolgáltatás megrendelések esetében. A kormány minden uniós pályázatot ki szeretne írni 2017 júniusáig A kormány döntése értelmében 2 éven belül kiírják a 2014-2020-as fejlesztési időszak pályázatait. A pályázatok a kiírás után még 2 évig, vagy a keretek kimerüléséig nyitva maradhatnak. Így a fejlesztéseikhez támogatást remélő vállalkozások nagyobb számban csak a következő 2-3 évben nyerhetnek el vissza nem térítendő forrást projektötleteikre, mivel a következő 7 éves időszakban Magyarország nem számíthat a mostanihoz hasonló mértékű uniós támogatásra. Mentesség szerezhető a biztosítéknyújtási kötelezettség alól A 2015-ös év első napjától kezdve jelentős adminisztratív könnyítésben részesültek a 2007-2013-as, illetve a 2014-2020-as programozási időszak pályázói, mivel ezentúl nem köteles biztosítékot nyújtani az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és szerepel az Art.
Ebben nagyon szívesen segítünk minden érdeklődőnek, az alábbi linkre kattintva: A PÁLYÁZATI KERETÖSSZEG 8, 31 milliárd Ft A PÁLYÁZATI ANYAG BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE A pályázat megnyitása a hivatalos pályázati menetrend szerint 2016. júniusban várható, tehát napokon belül elindulhat a beadás, ami 30 napig lesz nyitva. DÍJMENTES ELŐMINŐSÍTÉS IGÉNYLÉSE Pályázni szeretne kérem jelezze szándékát a email címre. Kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot és ingyenesen előminősítik +3620 2863132
A maradék 25%-ot pedig a 3. évben hívhatják le a nyertes pályázók. A támogatás összege szabadon felhasználható! Leginkább a "Fiatal gazda" pályázathoz hasonlítható, azzal a nagy különbséggel, hogy itt nem támogatott a mezőgazdasági termelés.
4-19 kódjelű felhívás sokban hasonít közelmúltban zárult Gyakornoki programhoz, hiszen továbbra is az Ifjúsági Garanciaprogramban regisztrált középfokú végzettségű 25 év alatti fiatalok foglalkoztatásának támogatása áll a fókuszában. A 100%-os intenzitású vissza nem térítendő támogatást legfeljebb 6 gyakornok és 3 kapcsolattartó 6 havi bérének fedezésére, illetve az új munkahelyek létrehozásához kapcsolódó építés, eszközbeszerzés, anyagköltség, immateriális javak ellentételezésre lehet igénybe venni. Megjelent a Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak című pályázat A GINOP-4. 3-19 kódjelű felhíváson azok a Közép-magyarországi régión kívül működő, kettős könyvvitelt vezető KKV-k pályázhatnak, amelyek évente legalább 300 ezer és legfeljebb 700-800 ezer forintos áramfogyasztással rendelkeznek a fejlesztéssel érintett épület vonatkozásában. A pályázatból 5-15 kW-os névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható. A vissza nem térítendő támogatás mértéke nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.
000 Ft/kWp értéket. A fajlagos költséghatáron felüli rész önerőből finanszírozandó. Egyszerűsített támogatási lehetőséget vezet be a Nemzeti Együttműködési Alap 2019-től Az egyszerűsített támogatás összege 200 000 forint és azok a nem országos hatókörű civil szerveztek részesülhetnek benne, amelyek két évre visszamenőleg rendelkeznek számviteli beszámolóval, és éves bevételük nem éri el az ötmillió forintot. A Nemzeti Együttműködési Alap által a korábbi években kiírt szakmai és működési célú pályázatok helyett egy egységes felhíváson tudnak indulni 2019-től a 200 000 forintos egyszerűsített támogatásnál nagyobb támogatásra pályázó civil szervezetek. Szigorodtak az előlegigénylési szabályok 2018. szeptember 8-án módosult a legtöbb európai uniós támogatás felhasználását szabályozó 272/2014. (XI. 5. ) Korm. rendelet. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatait is érintő változások értelmében a nem közszféra szervezetek által eddig igényelhető 50%-os támogatási előleg 25%-osra csökkent (K+F projektek esetében 75%-ról 50%-ra).