Éppen emiatt némi gyanakvásra adott okot, hogy a róla szóló mozifilm direktori munkálatait a 2007-es Lökd a ritmust! óta vajmi kevés vizet zavaró Sylvain White-ra bízták, míg a forgatókönyvet a futottak még kategóriás tévéfilmeket jegyző David Birke írta. Sajnos, a rossz sejtelmek beigazodtak: egy nettó nyereségvágyból elkövetett, hitvány-igénytelen förtelemmel állunk szemben, amire ha óvatlanul jegyet veszünk, akaratunkon kívül is megfizetjük a hülyék vámját. Azt, hogy a következő másfél órában az érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés mozis megfelelőjében lesz részünk, az első pár percben még nem lehet sejteni. Az alkotás ugyanis egy meglepően érdekes alaphelyzettel nyit, mert a bevált sablonokkal szemben nyoma sincs a békés középosztálybeli kertvárosi idillnek, sőt, a négy, személyiség nélküli főszereplőnő külsőségeket tekintve kizárólag abban különbözik, hogy más-más módon van elszúrva a családja. Alkoholista, vagy éppen halott apa, ki nem mondott, ellenben látható szegénység: a gondok-bajok változatosak.
9 pontnál áll 10-ből az, a Rotten Tomatoes kritika-összesítő oldalon pedig 9%-ot ért el.
minecraft creeper slender man Ft 3 900 Szállítási díj min. 890* Nagyon vékony süllyesztett lámpatest nagy fényerejű, 12W teljesítményű LED-ekhez. Szállítási idő: 2-3 munkanap Ft 4 140 Szállítási díj min. 990*
Lássuk, mindezek fényében mennyire elégített ki egy lassan évtizede várt horror! Sajnos az az első percekben eldőlt, a Sylvain White által filmvászonra vitt alkotás nem lesz egy komoly darab. Miután megismertük a rendkívül unalmas és érdektelen, ráadásul tinédzser korú főszereplőinket, csakhamar kiderülhetett mindenki számára, hogy ez egy "tizenkettő egy tucat" jellegű sablonfilm lesz. A mű legnagyobb hibája, hogy ettől a 93 perces játékidő alatt meg sem igazán próbált eltávolodni. Húsz évvel ezelőtt ez a sztori még rendben is lett volna, de 2018-ban egyszerűen kínos arra felépíteni egy filmet, hogy négy kamaszlány megidéz egy internetes rémet, amely aztán sorra gyilkolássza őket. A Slender Man tartalmáról sajnos sok egyebet nem is kell elmondanom, mindannyian tucatszor láthattuk a film cselekményét, amely minden pillanata pontosan előre kiszámítható. Szomorú, hogy ehhez el kellett rabolni SM nevét, mert így lényegesen eladhatóbbá vált a film, mintha csak egy tucatmű lenne, de sajnos a rém és az őt övező misztikum sem menti meg egy pillanatra sem a darabot, ugyanis az egész Slenderman-meséből szinte nem is kapunk semmit.
Idővel a horrortörténelem minden második elcsépelt rémalakjának karakterjegyeivel slendriánul összepingált korcsdémonná vált, aki mindennek ellenére volt annyira meggyőző, hogy két 12 éves hülyelány 2014-ben majdnem halálra késelte a nevében osztálytársukat. Az elmegyenge kislányok méltó büntetésüket ülik, azért viszont, hogy elszarták az amúgy sok esetben mesterien megírt creepypasták hitelét és közvetve hozzájárultak egy dögunalmas horrorfilm elkészültéhez, sajnos nem kaptak plusz éveket. A társukat 19-szer megszúró csitrik történetét feldolgozni próbáló Slenderman: Az internet réme életre kel ( Beware the Slenderman) című dokumentumfilm is csapnivaló volt (ellentétben a Slender című irdatlanul befosató videójátékkal), azonban még ez az alaposnak egyáltalán nem nevezhető film is értékelhetőbb, mint az, amit a jobb sorsra érdemes "karcsú emberrel" Sylvian White művelt. Akiknek fingjuk sincs a Slender Man-mítoszról, csak unottan pislognak majd, hogy ez mégis most miért nagy valami. Azok ugyanakkor, akik olvastak jó Slender Man-sztorikat, más okból kifolyólag fognak unottan pislogni: White és David Birke forgatókönyvíró ugyanis szócikket adaptált a Wikipédiáról, azt is nyomorultul.