Mert mit is tartalmaz a Choco Lite? Tejsavópor, tejsavófehérje, glucomannan (ördögnyelv), zabrost, szójalecitin, vitaminok, ásványi anyagok, zsírszegény kakaópor, L-karnitin, aroma és édesítőszer (szukralóz) – olvasható az összetevők részletezésénél. Nagyon kemény névsor, főleg a korábban már tárgyalt, szintén semmit nem érő ördögnyelv, a kissé túlsztárolt L-karnitin. A tejsavófehérje jó szolgálatot tehet edzés után, vagy amikor nem érsz rá/nincs kedved szilárdat enni, na de mint fogyasztószer-összetevő? Ilyen alapon tehettek volna bele bármit, ami nem halálos. Persze az alkotók arányáról egy büdös szó sincs. Kicsit olyan, mint a teljes kiőrlésű lisztTEL készült kenyérnél – van benne 10% teljes kiőrlésű liszt, a többi meg a szokásos finomliszt. Itt is hasonló lehet a helyzet, tekintve a termék gyanúsan alacsony árát, tetézve a "csak most féláron" akcióval. – balfaszok még azt sem írják oda, hogy mennyi a tömege, vagy mekkora kiszerelésben kapható. De minek is, aki ennek bedől, az nemigen tud kettőig se számolni.
Az a legfontosabb, hogy minél nagyobb esélyt adhassunk a betegeknek a gyógyulásra, a teljes felépülésre – ismertette a Debreceni Egyetem szakembere. Fodor Mariann A mikroszkópot elsősorban retinaműtéteknél használják, de a szürkehályog- és a szaruhártyaműtéteket is nagyban megkönnyíti. A teljes vastagságú szaruhártya-átültetések mellett segíti a milliméternél vékonyabb szaruhártya egyes rétegeinek szeparálását, biztonságosabbá téve így a nem teljes vastagságú átültetéseket is, hiszen az orvosok ezzel az eszközzel az operáció közben sokkal pontosabban meg tudják határozni, melyik rétegben járnak. Az eszköz segítségével a bonyolultabb eseteket is sikeresebben, eredményesebben gyógyíthatják. A Debreceni Egyetem Szemklinikájának – amellett, hogy Észak-Alföld és Észak-Magyarország régió, hat megye több mint kétmillió lakosa számára nyújt szemészeti járó- és fekvő-betegellátást a progresszivitás legmagasabb szintjén – országos ellátási feladatai is vannak, többek között a szemben levő rosszindulatú daganatok kezelésében.
1999. június 28. hétfő, 13:54 Megjelenése óta kategóriájának egyik legvonzóbb modellje a sajátos formatervű 1998-as "Év autója". Az embléma látványa nélkül is mindig könnyen azonosítható az Alfa Karosszéria, utastér Az emelkedő övvonallal magasba törő ékforma a hatalmas emblémából sugározik szét – a büszke sportkocsi családi autós vonásait kupénak álcázza a hátsó oldalajtók rejtett kilincse. Rövid a csomagtér, szűk a rakodónyílás, mégis négyajtós családi autó a 156-os. A külsővel harmonizál az utastér elegáns, kényelmes és sportos kialakítása. A vezető körüli tér tágas, a vállaknak bőven jut hely, és van hely a középtermetűek feje fölött is. Az elülső ülés kényelmet és oldaltartást is ad, a műszerfal műanyag borítása puha és kellemes tapintású. A jól felszerelt, sportos, kényelmes utastérben oldallégzsák csak felárárt jelenik meg A kormánykereket, a váltót és a középkonzolt faminta díszíti. Az utastér csöndes, a finom anyagok biztosan tartanak, az ajtókon kettős a gumiszigetelés. A jelzések gyors felfogását nem akadályozza a kerek órákat sportautósan önálló csövekre maszkoló műszerfal, csak a jelzésekbe itt-ott betakaró kormánykerék.
Ezen a területen a diagnosztikában is nagy segítséget jelent a szakembereknek a csúcstechnológiát képviselő eszköz. A több mint 150 millió forint értékű mikroszkópot egyrészt az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásából, másrészt a Szemklinika saját forrásából szerezte be. A világ jelenlegi legjobb szemészeti operációs mikroszkóp-rendszerét Magyarországon csak a Debreceni Egyetem Szemklinikáján használják.
A jobb látás miatt rövidül a műtéti idő, és apróbb, precízebb manipulációkat is el tudunk végezni. A műtét során OCT segítségével a retina rétegei megjeleníthetőek, nagy segítséget nyújtva már helyben a folyamatok pontosabb megítélésére és akár a műtét eredményességének azonnali követésére – hangsúlyozta a klinikaigazgató. Fodor Mariann hozzátette: a retinaműtétek rendkívül precíz és hosszadalmas beavatkozások. Az operáció alatt az orvos folyamatosan a mikroszkópot nézi lefelé tekintve, a műtét végére hátfájdalmakkal, fáradtsággal küszködve. A 3D-s műtéti megjelenítés lehetőséget ad arra, hogy az orvos egyenes háttal, speciális 3D-szemüvegben operálva egyenesen előre tekintve egy monitoron végezze a beavatkozást. – A digitális képfeldolgozás eddig nem látott részleteket jelenít meg. A 3D-megjelenítés adta lehetőség mindenki számára adott, aki a műtőben tartózkodva viseli a 3D-szemüveget, ami eddig nem látott edukációs lehetőségeket teremt mind a kollégák, mind az egyetemi hallgatók számára.
Szerző: | Közzétéve: 2021. 06. 16. 19:50 | Frissítve: 2021. 19:50 Debrecen – A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában a világ egyik legjobb szemészeti operációs mikroszkópját használják. Magyarországon elsőként itt érhető el a teljes rendszer. Az eszközt műtét közbeni optikai koherencia tomográfiás (OCT) felvétellel és 3D-opcióval látták el. Fotók: – Bárhol is dolgozik, erre a mikroszkópra vágyik minden szemész. A lencserendszer, az optikai és digitális megjelenítés új szintre emeli a szemészeti ellátást és oktatást a Szemklinikán. Ez a csúcs operáló mikroszkóp a világon – ismertette az új műszert a Fodor Mariann, a DE KK Szemklinika igazgatója. Az intraoperatív OCT-vel felszerelt mikroszkóp a retina rétegeit precízen képes megmutatni, így az orvos sokkal jobban, sokkal többet, sokkal részletgazdagabban lát műtét közben. Az eszköz beszerzésnél a betegbiztonság volt a legfontosabb szempont. – Annál biztonságosabb egy operáció, minél jobban és minél finomabb részleteket lát az orvos. Ezt teszi lehetővé ez a mikroszkóp.
Kétheti akciónk! Két fajta menüből választhat!