Iratkozz fel a bal alsó kis harang ikonra kattintva! Tanulj meg 10-ig számolni a KerekMese dalával! A gyerekeket egy dalocskával vezethetjük be legkönnyebben a számok világába. Így tényleg könnyű megtanulni… énekeljük és számoljunk hát együtt 1-től 10-ig! Kapcsolódó tartalmak Számoló dal dalszöveg, mese szöveg 1, Egy almafa, 2, Két katica, 3, Három kiskacsa, Egy, kettő, három. 4, Négy porszívó, 5, Öt póniló, 6, Hat pillangó. Négy, öt, hat. 7, Hét repülő, 8, Nyolc serpenyő, 9, Kilenc esernyő, Tíz ujjad van. Egyszerű, mint az 1+1, könnyű megtanulni. Szeretnétek még egyszer? Igen! Gyorsabban? Akkor gyerünk! március 15, 2013
Most meg nem vagyok képes semmire, és nem tudom pontosan, hogy a motivációm vagy az erőforrásaim hiányoznak, valószínűleg mindkettő kicsit, és tavaly kettővel ezelőtti mellékállásom keretében interjúztam a csajjal, aki megdöbbentően értelmes és jófej volt, plusz legalább kétszer használta a testtudat kifejezést, amit táncterapeutaként mindig örömmel hallok, és már akkor kedvet kaptam, hogy na, majd egyszer kipróbálom ezt. Viszont az is a lényeg, hogy csináljuk együtt többen és motiváljuk egymást a zárt FB-csoportban, és egyelőre elég nagy a csend ott, szóval gyertek. Hat hétig tart, pénzbe kerül. Most fogom még csak megcsinálni a szintfelmérőt, ami hétfő óta kinn van, ez mondjuk nem túl jó jel, de jobb későn, mint soha. Ügyintézésekben 2018. 09. 13. 15:19 - címkék: Címkék: nyafogás - Pár hete elkezdtem írni egy bejegyzést a nyárról, aztán félbehagyódott logisztikai nehézségek miatt (nincs rá időm). De most nem ezt akarom mesélni, hanem azt, hogy lejárt a gyedem (gyerek kétéves koráig), de nem megyek még vissza a gyárba, még egy kicsit szabadúszom, ezért megigényeltem a gyest (gyerek 2-3 éves koráig), pár héttel később ugyan, mint kellett volna.
zuhanyzás, evés, vagy neadjisten alvás… na akkor azonnal sírni kell kezdeni, minden előzetes jel és ok nélkül 🙂 Fontos megemlíteni, hogy a kakis pelenka cseréje mindig össze van hangolva olyan külső behatásokkal mint pl. étel és csomagfutár vagy valamilyen közmű leolvasó érkezése. Kimondottan fontos, hogy a folyamat pont a felénél tartson, tehát se visszacsinálni se befejezni ne lehessen 2 másodpercen belül, miközben a csengő csak szól…. Amennyiben olyan vendég érkezik aki a gyereket szeretné megnézni pl. védőnő vagy gyerekorvos, akkor az is szigorúan a hosszantartó elalvás után 1-2 percen belül következik be. A szelektív hallás is nagyszerű dolog, nappal atomot is lehetne robbantani az alvó gyerek mellett, éjjel elég ha megreccsen a parketta garantált az ébredés. Szerencsére a nagyobb tudja, hogy csendben kell lenni amikor a kicsi alszik, és erre a mi figyelmünket is telitorkos pisszegéssel hívja fel, aminek a hangereje önmagában halláskárosodást tud okozni a felnőtteknél. Amikor valamelyik szülő pedig egyedül marad a gyerekekkel, akkor szinte biztos, hogy mindkettőnek azonos időpontban lesz valami komoly problémája ami miatt sírni kell, pl.
Számok és számlálás gyakorlása számolós mondókák segítségével Egy – megérett a meggy, Kettő – csipkebokor vessző, Három – te vagy az én párom, Négy – majd haza érsz, Öt – megérett a tök, Hat – hasad a pad, Hét – dörög az ég, Nyolc – leszakadt a polc, Kilenc – kis Ferenc, Tíz – tiszta víz, Ha nem tiszta vidd vissza, Majd a szamár megissza. Egy, kettő, három, négy, Te kis legény hová mégy? Nem megyek én messzire, Csak a falu végire. Karácsony tizenkettedik napja van, Köszönt és minden jót kíván Tizenkét ugrabugra úr, Tizenegy táncos, tarka úrnő, Tíz tekergő kéményseprő, Kilenc kötényes kisleány, Nyolc nyúl a vadász után, Hét hattyú, tolla tiszta hó, Hat tyúkanyó, Öt szélkakaska, Négy nyafka macska, Három veréb zenész, Két gerle, és Egy csíz a csupasz körtefán. Egy – ösvényt küld a hegy, Kettő – nyerget küld a felhő, Három – lendülsz fecskeszárnyon, Négy – szelek útján mégy, Öt – kaput nyit a köd, Hat – bebocsát a nap, Hét – fényből sző mesét, Nyolc – visszalovagolsz, Kilenc – ide sietsz, Tíz – viszel engem is.