Bár ez a havi 14 ezer forint többlet első ránézésre talán nem tűnik olyan soknak, egy év alatt mégis 168 ezer plusz jövedelmet jelent az állami nyugdíj mellett. Az időseknek egyébként – a diákokhoz hasonlóan – szövetkezetek segítenek a munkaerőpiacra történő visszatérésben. A változásoknak köszönhetően viszont nemcsak a nyugdíjas munkaerő jár jól, hanem a cégeknek is számos kedvezményben lehet részük, ha időskorúakat foglalkoztatnak. Így jelenleg 21 százalékkal olcsóbb a versenyszférában egy nyugdíjas munkaerő, mint egy aktív korú dolgozó. A korkedvezményes nyugdíj mellett, vállalkozóként vagy megbízási jogviszonyban munkát vállalók keze azonban lazán ugyan, de meg volt kötve 2020. június 30-áig. Rájuk ugyanis nem vonatkoztak a fent említett járulékfizetési kedvezmények, ráadásul csak addig kaphatták a nyugellátás havi összegét is a fizetésük mellett, amíg az éves bevételük el nem érte a minimálbér 18-szorosát, vagyis a 2 898 000 forintot. Ha tehát a munkával szerzett bevételük meghaladta ezt a keretösszeget, akkor az év végéig – vagy legkésőbb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig – felfüggesztették a nyugdíj folyósítását.
2020. június 30-ig a saját jogú nyugdíj mellett keresőtevékenységet folytató személy csak a Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszonyban elért keresete után nem fizetett nyugdíjjárulékot, a megbízási díjra ez a kedvezmény nem vonatkozott. A nyugdíjjárulék alapjául szolgáló megbízási díjra tehát figyelemmel kellett lenni azokban az esetekben, ahol a nyugellátás mellett csak korlátozott összegig lehetett keresőtevékenységet folytatni. Az újTbj. szerint 2020. július 1-jétől a járulékmentesség kiterjed a saját jogú nyugdíj mellett folytatott valamennyi keresőtevékenységre, így a megbízási szerződés alapján végzett munkára is. Mivel nincs járulékfizetési kötelezettség, nincs kereseti korlátozás a nyugdíj melletti megbízási díjra nézve sem.. a Tny. 83/§ hatályon kívül helyezésre került. A nyugdíjasként elért kereset utáni 0, 5%-os mértékű nyugdíj növelés a 2020. június 30-ig elért megbízási díj után megállapításra fog kerülni, mivel itt még történik nyugdíj járulék fizetés, július 1-jétől azonban már nem, a járulékmentesség miatt.
köt. 2018. július 26. előtt az öregségi nyugdíj megállapításának fontos feltétele volt, hogy azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíjat megállapítják, a nyugdíjra jogosult személy ne álljon a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b), és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban. (Tny. 18. § (2) bekezdés 2018. július 25-ig hatályos szövege) A megbízási jogviszony fenti rendelkezés g) pontja alapján minősült biztosítási jogviszonynak, így megszüntetendő volt a nyugdíj megállapítás érdekében. Megszüntetendő volt a megbízási jogviszony a nők 40 év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátása megállapításához is. § (2a) bekezdés 2018. július 25-ig hatályos szövege). Ma már ez a követelmény nem áll fenn, de sokan döntenek úgy, hogy nyugdíjba vonuláskor minden tevékenységet, beleértve a megbízási szerződés alapján végzetteket is befejeznek, a teljes pihenést választják. Ilyen szándék esetén a megbízási jogviszony, megbízási szerződés megszüntetése a Ptk. szabályai szerint történhet.
Akinek viszont még van legalább 5-10 éve az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig, annak még érdemes elgondolkodnia egy nyugdíj célú megtakarításon. Ezzel ugyanis továbbra is hatékonyan kiegészíthető az állami nyugdíj. Előrelátásunkat ráadásul még az állam is jutalmazza, mégpedig adóvisszatérítés formájában, amelynek értéke éves szinten maximum 100-150 ezer forint lehet. Az egyik előtakarékossági lehetőség – nyugdíjbiztosítás – pedig még azt is lehetővé teszi, hogy az SZJA-t nem fizető vállalkozók is érvényesítsék az adójóváírást, és közelebb kerülhessenek az anyagilag kiegyensúlyozott nyugdíjas életük eléréséhez. (Hirdetés)
Döntő szempont az, hogy a megbízásos jogviszony a társadalombiztosítás területén biztosítási jogviszonynak minősül-e, vagy sem, érinti-e járulékfizetés, vagy nem - olvasható az Adó portálon. A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvény alapján biztosított a díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében (megbízási szerződés alapján, egyéni vállalkozónak nem minősülő vállalkozási jogviszonyban) személyesen munkát végző személy - a (külön) törvényben meghatározott közérdekű önkéntes tevékenységet végző személy kivételével -, amennyiben az e tevékenységből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér 30 százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét. A nyugdíjtörvény szerint a biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot a biztosítottól levonták.
22. § (1) bekezdés). Keresetként figyelembe kell venni a biztosítással járó jogviszonyból származó, nyugdíjjárulék alapot képező keresetet, jövedelmet. A járulék alapul szolgáló megbízási díj a nyugdíj összegénél tehát figyelembe vételre kerül, az beszámít a nyugdíjba. Nyugdíj melletti keresőtevékenység megbízási jogviszony keretében Igen gyakori, hogy a nyugdíjba vonult személy nyugdíja mellett ismét dolgozik, sokszor megbízási szerződés alapján. A megbízási díj 2019-ben és 2020. első félévében is nyugdíjjárulék alapul szolgáló jövedelem maradt, ezért a nyugdíj melletti keresőtevékenységnél azt figyelembe kellett venni akár a 0, 5%-os nyugdíjnövelésnél, akár a korhatár alatti kereseti korlátozásnál. A nyugdíj melletti kereső tevékenységnél a nők 40 év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugdíja mellett a nyugdíj korhatár betöltéséig évente csak a minimálbér tizennyolcszoros összegéig lehetett nyugdíj járulék köteles keresőtevékenységet folytatni, ebbe a keretösszegbe a nyugdíjjárulék alapul szolgáló kereset számított bele, így a megbízási díj is.
A jelenleg hatályos szabály alapján, minden fennálló munkaviszonynál meg kell fizetni a minimum járulékot, összeszámítási lehetőség nincs. Kiemelt kép: Fotó: Valter