Ha nyelvvizsgára, érettségire készülsz angolból, bármelyik típusra, szintre akár, akkor tuti, hogy minimum egy szövegértési feladatot le kell gyűrj majd az írásbeli vizsga részeként. Természetesen vannak olyan nyelvvizsga típusok is, ahol három-négyet is meg kell oldj, ezért ahhoz, hogy ne hasalj el ezeken a feladatokon is, összeszedtem a 10 legfontosabb tanácsot és trükköt, amivel növelheted a sikeredet. Ebben a részben az első ötöt mutatom meg neked! Persze ezek a tanácsok és trükkök csak azoknak működnek majd, akik alkalmazzák is őket, szóval jól figyelj! 1. A szövegértés NEM fordítási feladat! Sajnos sokan ott véreznek el a szövegértési feladatok kapcsán, hogy a szöveget szóról szóra le akarják fordítani, a tuti értés kedvéért. Ez viszont azért nagyon rossz stratégia, mert egyrészt tuti el fogsz csúszni az időn, másrészt, ahogy a nevében is benne van, ez nem fordítási feladat, hanem értelmezni kell a szöveget, azaz a globális értésedet kell bevetned! Ha első perctől kezdve erre kondicionálod magad a gyakorlások folyamán, akkor ott sem lesz gond!
Nos, az egyik a gyakorlat szerzése, amit #1 ír, akkor majd jönnek az állandó szókapcsolatok. Hát, ez középfokon nehéz, mert ott még nem nagyon mondható el, hogy már háromszáz angol regényt elolvastam. Ennek hiányában a földműves egyszerűségű módszer ("logikai megoldás") az az, hogy megpróbálod lefordítani, és rájössz, hogy mi hiányzik. Ehhez az sem árt, ha ismered az angol mondat struktúráját. Így egyik oldalról mondanivalóban tudod meghatározni, mi hiányzik, másik oldalról mondatrészben, szófajban, akármi. Valamelyik csak összejön. Meg persze, általában összefüggő szövegről van szó, és így fejben kell tartani az egész mondanivalóját, az is segít. A legegyszerűbben mechanikus gyakorlásra előállítható feladat, megkéred a tesódat, hogy bármilyen cikket másoljon be wordbe, majd írjon egy rutint, hogy minden hatodik/tizedik szót helyettesítsen nyolc ponttal. Persze, a valóság az lehet szomorúbb, vájtszemű feladatösszeállító tudatosan választja ki azt, aminek hiánya alighanem a legkellemetlenebb lesz.
Gap filling - Lyukas szöveg kiegészítése - OpenWingsAngol Weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy személyre szabott szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Elfogadom Info
Lehet, hogy a kihagyott helyre valamilyen prepozíció szükséges (pl. vonzatos igék), lehet, hogy egy igeidő formája a kérdés (egy present perfect és egy simple past igeidőt olykor csak egyetlen segédige jelenléte vagy hiánya különböztet meg), lehet, hogy névelőt kell beírni, mert névelőtlenül nem jó a szószerkezet és így tovább. Másrészt azonban tesztelhet a feladat szókincset és nyelvhasználatot – ilyenkor arra kíváncsiak, tudod-e az illető szót angolul, illetve ismered-e az illető szószerkezetet (felsőfokon idiomatikus szerkezetek is lehetnek benne). És végül elképzelhető, hogy mindkét kompetenciát teszteli a feladat, a megoldásához mind nyelvtani, mind szókincsbeli, mind nyelvhasználati tudásra szükség lehet. 3. A feladat megoldásának lépései Már-már unalmas lehet, de ismét azzal kezdjük: feltétlenül olvasd végig a szöveget, mielőtt az egyes részek megoldásán gondolkodnál! Elképzelhető, sőt várható ugyanis, hogy egyetlen mondatból nem lehet megoldani a feladatot, hanem kell hozzá az egész szöveg környezete.
Ilyen a 3. számú hely. Látható, hogy főnév előtti hely van kihagyva, tehát vagy névelő vagy prepozíció hiányozhat – hiányozhatna melléknév is, de éppen a mondat nyelvtani szerkezete teszi egyértelművé, hogy itt prepozíció szükséges. A jelentést megvizsgálva egyértelmű a megoldás: between. Szókincset és nyelvhasználatot tesztel a feladat, ha egy olyan szó hiányzik, amit a szöveg vagy a mondat jelentéséből lehet rekonstruálni. Ilyen a 4. kihagyott hely. A mondat jelentését véve hamar arra a következtetésre lehet jutni, hogy a "központ" szó hiányzik – már csak angolul kell megtalálni a szót, és megvan a megoldás ( centre). 4. Hasznos tippek A gap-filling feladat néha eléggé nehéznek tűnhet, főleg, ha az ember vizsgadrukkban van, sürgeti az idő vagy egyéb káros körülmények hatnak rá – ami a vizsga közben nem ritka dolog. Az alábbiakban felsorolok néhány hasznos tanácsot. Ezek számos hallgatónál igen hatékonynak bizonyultak már. Mindeképpen kezdd azzal, hogy az egész szöveget elolvasod, és csak másodszorra kezdd kitölteni az üres helyeket!
Lyukas szöveg Készülj fel! A vizsgán: ez egy tipikus feladat a nyelvvizsgákon szavak vagy mondatok hiányozhatnak a szövegbõl. A szavak 3 féle módon hiányozhatnak: van pl 20 lyuk a szövegben és értelemszerûen be kell helyezni a szövegben a gyárilag megadott 25 szóból, a szövegbe leginkább illõket. A második változat: a hiányzó szavak elsõ kezdõbetûje vagy az elsõ szótag adott a megfelelõ helyen, neked csak folytatni kell a beírást. A harmadik változat pedig: amikor semmi nincs megadva, neked kell olyan szavakat beilleszteni a szövegbe, amit odaillõnek, helyesnek érzel. Azt hiszem ez utóbbi a legnehezebb. Mindenképp az az elsõ lépcsõ, hogy elolvasod végig a szöveget. Majd olvasd el még egyszer és a hiányzó részeknél próbáld meg eldönteni milyen mondatrész, szófaj hiányzik (kötõszó, kérdõszó, ráutalás, névmás, fõnév, melléknév, ige stb stb…), ha ez sikerült, akkor válassz egy értelmileg is odaillõt a felsorolásból vagy írd be a saját változatodat - feladattípustól függõen. Hogy készülj: talán az ilyen típusú feladatokból lehet a legtöbbre rábukkanni a neten.
Angol Nyelvvizsga Downton Abbey 2 – szókincs, videó, lyukas szöveg feladat A hat évados sorozat 2015-ban zárult le Emmy, Bafta és Golden Globe díjakkal, ami igazi unikumnak számít a nem amerikai gyártású sorozatok körében. A 2019-ben elkészült első Downton Abbey-mozifilm után bejelentették a folytatást, amit előreláthatólag 2021 decemberében fognak bemutatni. Tovább
Nehézségi szint: mind Bármilyen szintű nyelvtudáshoz Az angol nyelvvizsgára készítő oktatóanyagunk részeként most a magyarul lyukas szöveg kiegészítése, angolul gap-filling néven emlegetett feladatot vizsgáljuk meg. Ez a feladat szerepel szinte valamennyi nyelvvizsgán, különféle variációkkal. Nézzük meg tehát közelebbről! 1. A gap-filling feladat leírása Egy általában nem túl hosszú összefüggő szöveggel kell dolgozni. A szövegből kihagytak néhány szót, ez vizsgától függően lehet 8, 10, 12 vagy 20 szó. A kihagyott szavak helyét aláhúzással vagy más módon jelölik a szövegben (ez a gap). Egy helyen csak egyetlen szó hiányzik, összevont alakokat általában nem hagynak ki, tehát nem valószínű, hogy a don't részt hagyják ki a szövegből. A vizsgázó feladata, hogy kitalálja, melyik az a szó, amelyik az egyes üres helyekről hiányzik, s amelyikkel a mondat és az egész szöveg értelmes lesz. Vizsgától és szinttől függően a szöveg mellett vagy alatt megtalálható a kihagyott szavak listája (természetesen nem abban a sorrendben, ahogyan a szövegbe kell írni őket).
A fenti 4-nél lehetne a heart is jó megoldás, noha ritkábban használt, mint a centre. Bizonyára elfogadják majd a vizsgán azt is. Ha úgy látod, hogy a szöveg teljesen jó úgy is, hogy semmit nem írsz az üres helyre, akkor is keress valamit, amit beírhatsz! Egyetlen vizsga sincs, ahol az lenne a megoldás, hogy üresen hagyod a gap-et – még akkor sem, ha ezzel a megoldással a mondat és a szöveg értelmes lenne. Folytatva az előző pontot: gyakori hiba, hogy csak úgy látod, hogy üresen hagyva is jó lenne a mondat – valójában azonban rossz. Nézd meg ezt: He is a real professional, he _________ played chess for over 20 years now. Nem kielégítő nyelvtani tudásra vall, ha ezt a mondatot üres gap-pel is jónak tartod. Ugyanis befejezett jelen igeidő szükséges, tehát hiányzik egy has. Ha úgy találod, hogy a gap-be írt két szóval tudnád helyessé tenni a mondatot, akkor keress más megoldást! Ismétlés következik: minden vizsgán minden gap-fill feladatnál pontosan egy szó hiányzik minden helyről! Ha a feladatmegoldáshoz listát is fel lehet használni, akkor az esetek többségében könnyebb a vizsgázó dolga.
2. Nagyon figyelmesen olvasd el, mi a feladat! Ezt a lépést sajnos sokan kihagyják, aztán csodálkoznak, hogy rosszul sikerül egy-egy feladat. Az instrukciók nem csak azért fontosak, hogy megértsd, milyen szövegértési feladatot kaptál (kérdés-felelek, karikázgatós, igaz-hamis, lyukas szöveg kitöltése, címpárosítás, stb. ), hanem mert legtöbbször az is benne van, nagyon konkrétan, hogy maximum hány szóval válaszolj egy kérdésre, vagy hány válasz fog megmaradni, stb. Ezek pedig mind a te sikeredet szolgálják! Szóval ne hagyd ki! 3. Ne a szöveggel kezdj, hanem a megoldásokkal! Sokan egyből elkezdik olvasni a szöveget, pedig első körben a megoldásokat, válaszokat érdemes átnézni. Ezzel egyrészt ráhangolódsz a témára, másrészt, egy része meg is fog maradni a fejedben, így, a szöveg olvasása közben, könnyebben meg fogod találni a választ, mert lesz egy pár opció, ami annyira egyértelmű lesz számodra is, hogy egyből emlékezetből azt a megoldást nézed már csak. Ezzel időt is tudsz spórolni. Ha átnézted a megoldásokat, akkor kezdd el olvasni a szöveget és megoldani azt!