Száraz útburkolaton a lamellák összezáródva merevebbé teszik a futófelületet, vagyis stabilabb lesz a mintázat, ami növeli a tapadást a hosszirányban és kanyarban is, emellett a gumi tartósságát is javítja. Esőben és hóban viszont kinyílnak a lamellák, hogy elvezessék a csapadékot, és apró karmokként tapadnak az út felületére. Hogy vizsgázott a gyakorlatban? A teszten a Michelin Energy+ nyári, az Alpin 5 téli, és a Goodyear Vector 4 négyévszakos gumik ellen lehetett összemérni a CrossClimate-et, de sajnos csak egyet lehetett választani. Én a nyárival vetettem össze, mert a legtöbben e helyett fogják választani. Volkswagen Golfokkal fékeztünk 40, illetve 55 km/h-ról 3 fokos hőmérsékleten száraz aszfalton, mindkétszer a CrossClimate biztosított rövidebb fékutat, persze igazán pontos eredményt csak úgy kaptunk volna, ha sokszor megismételjük a gyakorlatot, és átlagoljuk a mérési eredményeket. Kipróbáltuk: nagyobb kanyarsebességet lehetett elérni a hideg időben a vizes körforgalomban a Crossclimate gumival, mint a nyárival Forrás: Michelin Ezután egy fellocsolt körforgalomban mértük azt a sebességet, ahol elkezdte letolni az orrát a Golf az ívről, a különbség 2-3 km/h volt (32 illetve 35 km/h) a CrossClimate javára.
Ugyanakkor az autósoknak csupán 40 százaléka találkozik hóval egy átlagos évben. A négyévszakos gumik eddig kompromisszumot jelentettek Nem az alpesi vidékek lakóinak szánják ezt a gumit, hanem mindenki másnak, Észak-Európán innen. Hány igazán havas napunk is volt idén télen? Forrás: Michelin Persze a jó téli gumi nem csak havon biztonságosabb egy nyárinál, de hideg időben, 7 fokos hőmérséklet alatt száraz és nedves úton is, mivel a keveréke lágyabb, és más a mintázata is. Kompromisszumos megoldásként már eddig is léteztek négy évszakos abroncsok; ezek valójában olyan téli gumik, amiket pár módosítással nyáron is használhatóvá tettek. Hóban tűrhető teljesítményt nyújtanak, nyáron jobbak, mint egy téli gumi, télen pedig jobbak, mint egy nyári, de az évszaknak megfelelő gumikkal összehasonlítva már elvéreznek, főleg vészhelyzetben, a tapadáshatáron. Száraz aszfalton, ahol a leggyakrabban megyünk, rossz teljesítményt nyújtanak, ráadásul a mintázatuk miatt zajosak és nagy a gördülési ellenállásuk is, ami növeli a fogyasztást.
Gumiabroncs-teszt portál fogyasztóktól fogyasztóknak {{lueFormatted}} {{labels["pdp-out-of-five-stars"]}} {{ + ' ' + labels["pdp-stars"]}} {{viewCount}} Categories: Személygépjármű nyárigumi | Személygépjármű téligumi | Négyévszakos gumik | Kisteherautó gumik | Teherautó gumik | Motorgumik | 4x4 gumik |
Segítünk rendszerezni elképzeléseit, bemutatni a legfontosabb szempontokat és megosztani az újdonságokat, hogy ezzel is megkönnyítsük a döntését. Olvassa el részletes vásárlási útmutatónkat! Kapcsolódó kategóriák Oldalainkon a partnereink által szolgáltatott információk és árak tájékoztató jellegűek, melyek esetlegesen tartalmazhatnak téves információkat. A képek csak tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban. A termékinformációk (kép, leírás vagy ár) előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak. Az esetleges hibákért, elírásokért az Árukereső nem felel.
Az innovatív technológiák kombinációja, és a vállzónába beépített EverGripTM technológia kitûnõ havas felületi tapadást, száraz felületen pedig pontos kormányozhatóságot, valamint hosszú élettartamot tesznek lehetõvé. A ferde élû gumiblokkok optimális tapadást, vagyis nagyobb fékhatást biztosítanak száraz útfelületen. Az innovatív futóelemekbõl mély csatornák épülnek, így az abroncs teljesítménye havas felületen is optimális (vonóerõ és fékezés). Az innovatív MICHELIN CrossClimate abroncs fejlesztésekor a Michelin szakemberei a különféle vezetési szokásokról, magatartásokról való tudásra támaszkodtak. A Michelin törekvése, hogy minden felhasználási módhoz, minden vezetési stílushoz megtalálja a legmegfelelõbb megoldást. A fejlesztési folyamat három szakaszra tagolható: Megismerés-elemzés. Az autósoknak minden nap számítaniuk kell arra, hogy az idõjárás megváltozik esõ, hó, hirtelen lehûlés… Sem a sofõrök, sem pedig a jelenleg rendelkezésükre álló mûszaki megoldások nem tudnak tökéletes választ adni az idõjárás kihívásaira.
Kitűnő tapadás nedves útfelületen, minden évszakban. Télies... 36 226 Ft-tól 32 ajánlat Súlyindex: 89 (580 kg) 32 750 Ft-tól 54 ajánlat Szélesség: 185 Súlyindex: 88 (560 kg) 27 750 Ft-tól 25 ajánlat Súlyindex: 92 (630 kg) Szélesség: 195, Profilarány: 60, Átmérő: 15, Évszak: négyévszakos, Autó típusa: Személyautó, Sebesség index: V=240 km/h, Üzemanyag-hatékonyság: C, Fékezés nedves úton: B, Gördülési... 27 378 Ft-tól 49 ajánlat Gyártó: Michelin Modell: CrossClimate+ XL 185/65 R15 92T Leírás: Biztonság minden időben, gondtalan autózás.