(gondozni fogja az ivadékokat, amelyik kiesik a habfészekből, azt összeszedi és visszaköpi bele. 3 nap után a fiú is mehet vissza a közös akváriumba. javasolt lefedni a betta akváriumát, mivel képes a légkörből is felvenni az oxigént és előszeretettel hódol is ezen szokásának. tehát a víz tetejére úszik és a száját kidugva "pipál". ha nincs teteje az akváriumnak és a szoba hőmérséklete jelentősen alacsonyabb a vízénél, akkor előfordulhat, hogy megfázik. (egy egyszerű üveglappal lefeded és máris megoldva a probléma. nagyjából ennyi, remélem tudtam segíteni! :) sok sikert az akváriumhoz!
szerintem meg a betta hímet még egyedül sem szabad tartani, mert egy óvatlan pillanatban megeszi magát. :D de a viccet félretéve: rengeteg ilyen tévhiten alapuló pletyka van a bettákról, már-már túlmisztifikálva a hímek agresszivitását. ezeknek a fele sem igaz. nyugodtan tarthatod társas akváriumban a bettát. nálam többek közt guppikkal és neonokkal is együtt van, nyugodtan kijelenthetem, rájuk sem hederít. őszintén szólva a xifó hímmel több bajom volt, az többször is megtámadta a guppikat, a betta egyszer sem. tehát nyugodtan mehet a többi közé. persze nem árt 1-2 napig jobban figyelgetni, mert 100%-ra semmi sem biztos. (minden hal más) de 99%, hogy semmi gond nem lesz. sőt! inkább olyan fordulhat elő, hogy más halak megcsipkedik a betta hím úszóját. (nem sűrűn, de nagyritkán előfordulhat) nem kell megijedni akkor sem, kiveszed a bettát külön, nyomsz a vizébe egy kis fertőtlenítőt (kereskedésben pár száz forint), hogy nehogy rothadásnak induljon a seb. rövid időn belül visszanő neki a fátyol, tehát nem lesz maradandó károsodás.
Ettől függetlenül webáruházunk kínálatában több, kifejezetten a sziámi harcoshal igényeinek megfelelő akvárium vagy éppen táp található, amivel mindent elkövetünk kedvencünk egészsége érdekében.
Sziámi harcoshal Természetvédelmi státusz Sebezhető Rendszertani besorolás Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes) Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii) Rend: Sügéralakúak (Perciformes) Alrend: Anabantoidei Család: Gurámifélék (Osphronemidae) Nem: Betta Faj: B. splendens Tudományos név Betta splendens ( Regan, 1910) Hivatkozások A Wikifajok tartalmaz Sziámi harcoshal témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Sziámi harcoshal témájú médiaállományokat és Sziámi harcoshal témájú kategóriát. A sziámi harcoshal (Betta splendens) a csontos halak (Osteichthyes) osztályába, a sügéralakúak (Perciformes) rendjébe és a gurámifélék (Osphronemidae) családjába tartozó faj, az egyik legkedveltebb édesvízi akváriumi hal. Származása, elterjedése [ szerkesztés] Dél-Ázsiából, a Maláj-félsziget és Thaiföld vízinövényekkel sűrűn benőtt álló- és lassan folyó vizeiből származik. A halviadalok népszerűsége miatt sokfelé meghonosították Délkelet-Ázsiában, így manapság már Szingapúrban, Laoszban, Kambodzsában és Vietnámban is gyakori.
(de mint jeleztem, ez is igen ritkán fordul elő, általában nincs semmi probléma az együtt tartással) azért persze alap dolgokra figyelni kell. például, hogy ne legyen túlzsúfolt az akvárium. olyankor ugyanis bármelyik hal hajlamos az agresszióra. (na jó, a guppi még akkor sem igazán:D) legyen növény bőven és bujkáló sem árt. figyelj arra is, hogy nagyjából azonos legyen a lakók hőmérséklet igénye. a betta például szereti a meleg vizet, akár 28 fokost is. ez viszont számos más fajnak nem igazán kellemes. (érdemes először utánaolvasni, ki mit szeret és úgy összeválogatni a halakat. persze bizonyos szintű kompromisszumokat lehet kötni. a betta is elvan 25-26 fokon is és bár a neonhal inkább a hűvösebb vizet szereti, azért a 25 még neki is belefér) jótanács még, hogy az ívás idejére vedd külön a betta párt. ezzel számos kellemetlenségtől megóvod magad. szóval kiteszed a fiút és a lányt egy kis akváriumba, a vizüket felmelegíted 28 fokra, aztán jöhet a nász. ha végeznek a lány mindjárt mehet vissza a társas akváriumba, a fiút még 2-3 napig mindenképp hagyni kell a fészek mellett.
3 hetes koruk körül kezdenek el színesedni. Amint megállapítottuk az ivarokat, a fiatal hímeket különítsük el. Alfajok, változatok [ szerkesztés] B. splendens var. cambodia – Fátyolos úszójú harcoshal, Fátyolos betta: fátyolszerűen megnyúlt úszójú tenyészváltozat (Lányi) Képek [ szerkesztés] A képeken jól látható, hogy a sziámi harcoshal sokféle színben kapható. Vörös koronás hím Sárga hím Vörös és kék színekben Nőstény sziámi Források [ szerkesztés] Lányi: Lányi György: A sziámi harcoshal (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2011. július 30. ) Betta splendens (magyar nyelven). Zoo Média. [2011. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. ) További információk [ szerkesztés] Kick (2001): A sziámi harcoshalak szaporítása Dí Betta splendens - Sziámi harcoshal Állatok Párzás - 1 perces videó Internetes leírások a sziámi harcoshalról [ szerkesztés] A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. október 5. ) A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. )
Leírás Betta nőstény 4-5cm Szingapúr, Maláj-félsziget és Hátsó-India mocsaras talajú álló- és lassan áramló kisvizeiben őshonos. Labirintkopoltyús hal. A közhiedelemmel ellentétben alapjáraton ezek a halacskák nyugodt természetűek, ám jobban kedvelik a kisebb akváriumokat kevesebb társhallal. Egyedül a hímek nem viselik el egymást, viszont több hím együtt tartására is van lehetőség. Ehhez azonban 250 liternél nagyobb akvárium szükséges, ugyanis a betta választott területe, akár 90 centiméter is lehet. Gondoskodjunk sok-sok búvóhelyről, valamint szeretik a dús növényzetet is! Hímet és nőstényt gond nélkül lehet együtt tartani megfelelő mérető akváriumban, 80 literre egy hím mellé mehet akár 2-3 nőstény is (sok férfi irigyelné... ). Kisebb akváriumban maradjunk az 1 hímnél, nehogy túlhajszolja a nőstényt. Íváskor figyelni kell rájuk, mert a hím agresszív lehet! Más fajból a békés, társas halakat ajánlanánk betta mellé, például a lazacfélék megfelelőek, de a talajlakó halakkal is nagyon jól kijönnek.
Mivel az akvárium jóval kisebb természetes territóriumuknál, egy kisebb vagy közepes akváriumban csak egy hím maradhat, a többit megöli. Egy nagy hím territóriumának átmérője mintegy 70–90 cm, ezért két hím tartásához legalább 200 literes, kellő számú búvóhellyel berendezett medencére van szükség. A sok búvóhely azért is kell, mert íváskor a hím a nőstényt akár meg is ölheti. A víz közepesen kemény (5, 6–11, 2 NK°) és semleges kémhatású ( pH 6, 8–7, 5), 24-27 °C-os legyen. A vizet hetente cserélni kell. Szaporodása [ szerkesztés] Szaporodásra 6 és 12 hónapos koruk között a legalkalmasabbak. A nőstény úgy jelzi hajlandóságát a párzásra, hogy teste megduzzad, és függőlegesen csíkosodik. Ha érdeklődik a hím iránt, odaengedhetjük hozzá. Nagyon könnyen szaporítható aránylag sekély (20 cm mély), enyhén savanyú vízben; ehhez kisebb (10-20 l-es) akvárium is megfelel. A szaporítandó párt nem szabad egyszerre az ívató medencébe engedni: először a hímet kell betenni, és miután megszokta új környezetét, egy ivadéknevelő hálóban vagy befőttes üvegben belelógathatjuk a nőstényt is.