– Nem elég a vírusoktól meg a kóbor kutyáktól tartani – hüledeze a muter –, hanem még a szárnyasoktól is rettegni kell?! Az állatokról pedig a Zacseknek a következő vicc jutott az eszébe. Háziállatok versenyeznek, hogy melyikük a legfélelmetesebb. Azt mondja a disznó: – Belehempergek a sárba, visítva rohangálok körbe, az összes baromfi megijed tőlem. Mondja a bika: – Felszegem a fejem, fújtatok egy kicsit, rohangálok a réten, az összes tehén, birka szerteszéjjel fut. Mire a csirke: – Úgy teszek, mintha döglött lennék, és a fél ország összerezzen a félelemtől, hogy madárinfluenzám van... Az állatokról azonban amamának egy friss tudományos hír jutott eszébe. – Képzeld, Tegyula, a nagyobb aggyal rendelkező állatok hosszabban ásítanak! – magyaráza lelkesedve az öreglány. – Csakhogy végre ez is kiderült, Tematild! – jegyzé meg némi malíciával a hangjában atata. – Uopste nem tudom, hogy voltam meg ennyi év alatt e nélkül az információ nélkül. – Hiába gúnyolódsz, Tegyula – így a muter –, egy bécsi székhelyű nemzetközi kutatócsoport tényleg készített egy ilyen kutatást.
– Ha ez így folytatódik, zomzéd, lassan már majd olyat is zabad lesz, amit a járvány előtt uopste nem lehetett – zórakoza a Zacsek. – Azt majd nyitott világnak nevezik – fűzé hozzá a muter. – Úgy hallottam – így atata –, azt seppegik, meg a zújságok is itt-ott említést tesznek róla, hogy a zilletékesek hamarosan hivatalosan is bejelentik a győzelmet. – Miféle győzelemről beszélsz, Tegyula?! – értetlenkede az öreglány. – A korona feletti győzelemről, Tematild! – válaszola a fater. – Naná, hogy győzünk – lelkendeze a Zacsek –, már itthon is gyártjuk a védőoltást! – A Zerbiában gyártott Szputnyik V zerb vagy orosz vakcinának számít? – kérdé amama. – Nem mindegy?! – így az öreg. – Az a lényeg, hogy védetté válsz, és visszatérhetsz a régi életmódodhoz. Ha kedved tartja, és a bukszád megengedi, még nyaralni is elmehetsz! – Azért nem kellene túlságosan elbízni magunkat – óvatoskoda a Zacsek –, mert állítólag az indiai duplamutáns is elért már felénk, a zakemberek pedig arra figyelmeztetnek, hogy a vírus nem adja fel egykönnyen, és őszre minden bizonnyal újra támadni fog.
Folyt a szememből a könny, csípett, és a papír zsebkendő is mindig a kezemben volt. Kösz! Csak egy sétát tettem a városban. " Az allergiás tüneteket volt, akinél felerősítette a gyom jelenléte: "idáig elég volt heti 1-2 gyógyszer, hogy ne legyen bajom, csak tegnap 3 db-ot kellett bevennem, mert nem láttam a bal szememre már a nap végére. " Mások a szakembereket is hiányolták: "Nem tudom, hol van ilyenkor a városi főkertész? " – tette fel a kérdést egyikük. Volt, aki ironikus végkövetkeztetést is levont: "De hát ugye az a fránya eső, aki sújtotta a baloldali vezetésű városokat, nem lehetett levágni a füvet…", és a polgármester is kapott a kommentelőktől néhány titulust: "Pali a menetrendkirály, fűnyíró mester és a lakbérek hercege. "
Kellő odafigyeléssel kell eljárni azzal kapcsolatban is, hogy ne csak magát a táplálékallergént vegyük ki az étrendből, hanem az azt rejtett formában tartalmazó, az allergénnel szennyezett élelmiszereket is.
Ha beszakad a kullancs feje Ez közel sem okoz akkora problémát, mint amekkorára gondolunk először: a szervezet kisebb gyulladásos reakció kíséretében kilöki a bent maradt testrészt. A kullancs kiszedését követően mindenképpen indokolt a? megtámadott? személyt, állatoz fokozott figyelemmel kísérni, akár orvosnak/állatorvosnak megmutatni, még akkor is, ha magunk semmi kórosat nem tapasztalunk, mert sokszor, mire a markáns tünetek kialakulnak, már késő lehet.
Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum 1125 Budapest, Zalatnai utca 2. Bejelentkezés Kollégáink nyitvatartási időben várják hívásaikat. Nyitvatartási időn kívül kérjük válassza a visszahívás lehetőségét vagy küldjön emailt kapcsolatfelvételi űrlapunk segítségével! Megközelítés Tömegközlekedéssel: A 21 vagy 21A jelzésű busszal a Széll Kálmán térről a Szent Orbán téri megállóig Autóval: Kapcsolatfelvételi űrlap Parkolás Autóval érkező pácienseinket a Zalatnai utcából nyíló saját parkolóval várjuk. Kérjük figyeljenek arra, hogy a Zalatnai utca fentről egyirányú. A parkolás a környékbeli utcákban is ingyenes.
Így hát valószínűleg a cikk elején említett, kullancs csípte Zsuzsikával sem lesz semmi gond.
Egy-egy kidudorodó anyajegy láttán sokan megijednek, hogy kullancs fúródott a bőrükbe. Az alábbiakban sorra vesszük a legfontosabb dolgokat, melyek alapján azonosíthatod az apró vérszívót. Ha meg akarod különböztetni egy anyajegytől, először is fogj egy nagyítót, és keress apró lábakat a sötét pötty tövében. Másodszor fontos kapaszkodó lehet, ha tudod, hogy amennyiben nem csak egy-két órája, hanem kicsit régebb óta van benned a kullancs, gyakran előfordul, hogy a körülötte lévő bőrfelszín gyulladttá, pirossá válik. Harmadszor pedig maga a testrész is árulkodó: mivel a kullancs szereti a melegebb testfelületeket, gyanús lehet, ha a hajlatokban találsz egy ismeretlen sötét kidudorodó valamit. A negyedik dolog, amiről felismerheted: amennyiben a kullancs már több napja szívja a véredet, a potroh megduzzad, kifehéredik - a fenti képen jól látható a különbség az éhes és a jóllakott állat között. Az is sokat segíthet, ha tisztában vagy vele, hol vannak anyajegyek a testeden - így könnyebben felkapod a fejed egy új fekete foltra, amit vélhetően nem pigmenthalmozódás okoz.
Kutyák számára kullancsellenes sampononok, csöpögtethető oldatok, speciális nyakörvek vásárolhatók. A kertben tartózkodó, kiránduló, lyukat ásó kutyát rendszeresen, naponta át szükséges vizsgálni. Kullancs eltávolítása Ha emberben, vagy kutyában kullancsot találunk, lehető legrövidebb időn belül ajánlott eltávolítani. Erre a szóbeszéd útján terjesztett módszerek (a kullancs bekenése olajjal, zsírral, krémekkel, stb. ) nem megfelelőek, a rovar légzőnyílásának eltömésével csak azt érjük el, hogy a fuldokló kullancs fertőző anyagait még nagyobb intezitással bejuttatja. Kullancs csipesz és kullancskanál A kullancs kézzel történő megragadása, összenyomása, kicsavarása sem megfelelő, a kullancs hosszabb ideig tartó szenvedtetésével csak megnöveljük a mikrobákkal történő fertőződés esélyét? nemcsak a kutyáét, hanem a kiszedő személyét is! A legkíméletesebb módszer a speciális kullancs-csipesz, valamint az egyszer használatos, ún. kullancskanál, ezek állatpatikákban vagy gyógyszertárakban beszerezhetők.
Nemrég publikált tanulmányának eredménye alátámasztja azt az elméletet, amely szerint az ásítás az agy hűtőmechanizmusaként alakult ki. A vizsgálat során a kutatók ásító emlősökről és madarakról készített videofelvételeket elemeztek. Összesen 101 fajhoz tartozó 697 állat 1291 ásítását vizsgálták meg, és megállapították, hogy az emlősök lényegesen hosszabban ásítanak, mint a hasonló agy- és testtömegű madarak. – Ezek szerint Ödönkének is irtó nagy agya lehet – szólék közbe. – Honnan szeded ezt, Tepisti?! – csodálkoza a fater. Mire én: – Onnan, hogy tegnap egész matekórán hosszasan ásítozott! Pistike, focirajongó természetbarát