Ez jó is tud lenni, de számomra zavaró, így ha hosszabb ideig nem használom, egyszerűen kihúzom. A számomra másik zavaró tény, hogy elvileg az eszköz képes natív alkalmazások futtatására, de gyakorlatban mégsem. A lehetőség megvan, de a kínálat annyira gyér és körülményes a telepítés, hogy nem éri meg vele foglalkozni. Nincs egy rendes Valve oldal, ami összefogná a külső alkalmazásokat, se egy workhop, csak egy fórum szál, ahol van néhány alkalmazás igen gyér minőségben. Ha a Kodi-t működőképessé tennék és nem szaggatna be lejátszás közben rendszeresen, akkor már az egy hatalmas plusz eladási pont lenne. Összességében azt tudom mondani, hogy az eszköz nem tud sokat, de azt legalább megbízhatóan teszi. Ha akciós, akkor megéri az árát, illetve akkor is, ha nincs lehetőségünk vagy kedvünk hosszú HDMI kábelekkel bajlódni. A teljes ára egyébként 54, 99€, ami a felszereltségét és szolgáltatásait tekintve szerintem húzós.
Jelenleg a Steam Link egy szoftver, amit okostelefonokra illetve okostévékre lehet letölteni, emellett a Raspberry Pi mikroszámítógéppel ugyancsak használható. Működése [ szerkesztés] A Steam Link lényege, mind hardveres, mind szoftveres formájában az, hogy a Steam-et futtató személyi számítógépről a képet és a hangot vezeték nélkül egy másik eszközre sugározza át. A hardver esetében ez a másik eszköz egy HDMI -kábellel csatlakoztatott TV, a szoftver esetében pedig a feltelepített programmal rendelkező mobileszköz. Mindkét esetben a Steam Link (vagy az azt futtató eszköz) képes arra, hogy hozzá párosított kontroller segítségével lehessen irányítani az azon látható tartalmat. 2019 márciusát megelőzően a Steam Linknek és a számítógépnek ugyanazon a hálózaton kellett lennie. Egy ekkor érkezett frissítés óta ez már nem követelmény (ez a Steam Link Anywhere szolgáltatás). Természetesen a sávszélesség és a távolságok miatti látencia nagymértékben befolyásolhatja a felhasználói élményt ilyen esetekben.
A Valve a Steam Link bemutatásával, és némi takarítással készül a Steam-eszközök rajtjára. {{ "2015-10-19T15:01:00+02:00" | humanReadableDate(true)}} A Valve ezerrel készül a különböző Steam-eszközök megjelenésére. Az egyik legfontosabb kis kiegészítő a Steam Link lehet, amivel hálózaton belül streamelhetjük majd PC-ről a kütyüre a játékainkat, így azokat viszonylag egyszerűen tolhatjuk például a nappaliban a tévén. A Steam Link beállítása nem éppen agysebészet: rá kell kötni a TV-re, és csatlakoztatni kell a hálózathoz, vagy vezetékesen, vagy anélkül, és már megy is. Annak ellenére, hogy a Steam Machine-ok, a Steam Link és a Steam Controller hivatalosan csak november 10-én jelenik meg, számos előrendelő már rendelkezik ezekkel az eszközökkel. Akad azonban egy probléma: az ígéretekkel ellentétben jelenleg sem a Steam Link, sem pedig a Steam Controller nem működik együtt a MacOS X-szel. Ezt hamarosan egy szoftverfrissítés keretein belül javítja majd a Valve, addig is azonban az érintetteknek felajánlott kárpótlásként egy The Valve Complete Pack ajándékot: ebben benne van a Valve összes jelenlegi játéka, de jár hozzá a stúdió minden jövőbeli címe is.
A Steam Link lehetővé teszi játékok továbbítását a PC-den levő Steam Könyvtáradból bármelyik TV-re a lakásban. A technológia az otthon már rendelkezésedre álló teljesítményt használja ki, továbbítva az élményt a játékra használt számítógépedről a TV-dre. A kép- és hangadatok elküldésre kerülnek a számítógépedről, játékvezérlő-beviteled pedig valós időben visszaküldésre kerül. Szinte minden játék, amit a számítógéped futtat, továbbítható a Steam Linkkel. Szükséges, illetve javasolt eszközök Steamet, és Windows 7-et vagy újabbat, Mac OS X 10. 10-et (Yosemite) vagy újabbat, SteamOS-t, vagy Linux Ubuntu 12. 04-et vagy újabbat futtató számítógép. 720p vagy 1080p felbontásra képes TV vagy monitor. Otthoni hálózati csatlakozás mind a Steam Link, mind a gazdaszámítógép számára. Vezetékes hálózat erősen javasolt. Az alább felsorolt beviteli eszközök bármelyike.
Az alkalmazás beszerzése A Steam Link alkalmazás ingyenes, és minden jelentősebb eszközre és platformra elérhető: • Windows, Mac, Linux • Apple iPhone, iPad, és Apple TV • Android TV, táblagépek és telefonok • Samsung Smart TV-k • Raspberry Pi 3, 3+, és 4 Tudj meg többet Erről a hardverről Remote Play Anywhere Játszd Steames játékaidat telefonodon, táblagépeden, tévéden vagy egy másik PC-n a Steam Link használatával. Sikeres játékok százaihoz frissen optimalizált érintéses vezérlési sémákkal PC-s játékaid mostantól hozzáférhetők és játszhatók a kanapédról, vagy útközben. Sok Steames játék van már optimalizálva készülékeidhez. Két lépés, és kész vagy Telepítsd a Steam Linket kedvenc alkalmazás-áruházadból. Csatlakozz a Steamet futtató PC-dhez, és máris játékra kész vagy! Csak adj hozzá internetet A Steam Link használatával bármely Steamet futtató számítógéphez csatlakozhatsz, akár helyi hálózaton, akár interneten keresztül. A legjobb teljesítményhez használj 5G-t, WiFi-t, vagy vezetékes Ethernet kapcsolatot.
A vállalat nem tervez utánpótlást, így a jelenlegi készletek eladásával vége is lesz a termék forgalmazásának. A Valve még a 2015-ös esztendő végén jelentette be a Steam Linket, amivel a nappaliba tudták vinni a szórakozást a játékosok. Erre a termékre ráadásul azt sem lehet mondani, hogy nem lett sikeres, ugyanis a kedvező ára miatt nagyon sokakat érdekelt. A vállalat mégse akarja folytatni a forgalmazását, így bejelentették, hogy jelenlegi készletek eladásával megszűnik a különálló Steam Link hardver elérhetősége. Ez persze a terméktámogatást nem érinti, aki már vásárolt magának természetesen továbbra is használhatja, illetve szoftverfrissítések is érkeznek még rá. A Steam Link helyét a Steam Link applikáció veszi át, ami már elérhető Androidra. Ebből iOS-re szánt verzió is készült, de még mindig vita van az Apple-lel az elérhetőségéről. Azt nem tudni, hogy a Valve miért döntött így, valószínűleg olcsóbb egy applikációt fenntartani, az androidos eszközök pedig eleve nagyon elterjedtek.
Hirdetés Bevezető Bizonyára nem vagyok az egyedüli itt az oldalon, aki az idősebb generációt képviseli, de a játékokhoz még mindig erősen vonzódik. Évtizedek óta játszom PC-n és konzolokon, amikből – a családom legnagyobb bánatára – egy kisebb retrógyűjteménnyel is rendelkezem. Szeretem a kényelmet. A kanapén elnyúlva egy-egy jobb platformjátékkal megspékelem az otthoni pihenésem. Mindegyik konzolnak és játéktípusnak megvan a maga bája és egyedisége. Online FPS játékokat csak számítógépen játszom – jó ideig versenyszerűen is toltam –, de platform-, árkád- (arcade? ) és autóverseny-játékokat jobban szeretek konzolon. Steamen sokszor találok olyan érdekes és izgalmas címeket – főleg indie-vonalon –, amik nem kapnak túl nagy hírverést, de mégis található bennük valami plusz, ami a magamfajta öreg rókát is még képes lekötni. De itt jön az a fránya DE. Meg kellene oldanom, hogy a PC-játékaimat át tudjam vinni a nappaliban lévő TV-re, ezzel meg tudjam őrizni a konzol nyújtotta kényelmet, és ezt ötvözzem a Steam és úgy általában a PC által nyújtott sokszínű játékvilággal.
Ha a PC előtt görnyedek, akkor nem vagyok együtt a családtagjaimmal, mivel a számítógépem egy légtérben van ugyan a nappalival, de el van választva egy kis kiugró fallal, és így a közös légtér ellenére mégis külön vagyunk. A legkézenfekvőbb megoldás persze egy második gamer PC építése a TV mellé, de miután ezt a feleségem és a családi kasszánk is ellenezte, valamint esztétikailag is otromba lenne, elvetettem az ötletet, csakúgy, mint a 8 méteres HDMI kábel átvezetését a nappalin át. Emellé még ott volt az egér-billentyűzet-kontroller kérdése, amit szintén TV- és PC-távolság-kompatibilisre kellett volna hozni. Akit érdekel, a PC-m adatait megnézheti az adatlapomon. Szóval így jött szóba a stream és a SteamLink. Legnagyobb félelmem a magas késleltetéstől volt. (Eléggé kényes vagyok erre a több évnyi Quake és Enemy Territory online játék után. ) Második félelmem az átvitt kép minősége volt a vezeték nélküli hálózaton át. Nézzük, volt-e alapja a félelmeimnek! A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Pozitívum, hogy kb. minden külső játékkal működik, ami telepítve van a gépünkre. Azonban a kényelmes használathoz a játékot hozzá kell adnunk a Steam könyvtárhoz. Továbbá ténylegesen használható távoli asztalként is. Beviteli eszköznek érdemes beszerezni egy game pad-et, amiből szerintem kb mindent támogat. PS3/PS4/Bluetooth kontrollereket a beépített Bluetooth miatt biztos, de a meglévő Wireless Xbox 360 kontrollerekkel is gond nélkül működött. Bár ehhez kell egy USB vevő, de tekintve, hogy a generáció váltás miatt mindenki szabadul az Xbox360-tól, akár olcsón is beszerezhető (zárójelben megjegyzem, hogy Xbox 360-at amúgy is érdemes venni, mert eléggé fun tud lenni és piszok olcsó). Sajnos Xbox One esetén a kontroller működéséhez kell a VirtualHere program is, ami jelenleg nem akciósan 11, 99€. Viszont ez a program csak az első generációs konzolok kontrollereihez kell, mivel a One S kontroller már rendelkezik Bluetooth támogatással. A különböző Xbox One kontrollerekről egy jó összehasonlítás: Az eszköz hátránya, hogy nincs igazi kikapcsolt állapota, mondhatni sleep-be megy le kikapcsoláskor és billentyűzet vagy egér kattintás hatására felébred.