Csak néznek az emberre ezek az ablakok is mintha az önmagunknak feltett kérdésekre válaszokat várnának, esetleg megrónának a helytelenért. De az ember csak bámulja, miközben hallgatja a fuvallatot, és nézi az árnyékjátékot. Mindeközben igazán csend van, az edzőcipő is egészen ódon koppanásokat hallat. Ballag a csend az utcán. Még találni nyitva levő kocsmákat, ahol még néhány vendég beszélgetve issza a barna színezett üvegben, hideg párától lecsúszott címkéjű olcsó sört. Az üvegek mellett magukra hagyott féldecis poharak. A fogyasztóik talán békésnek tűnnek. De azokon a helyeken ilyenkor csak a látszat békés. Ahogyan a panelek alvó ablakai is ordítozásokat, gondokat, és gondterhelt arcokat rejtenek, úgy az éppen sört ivó fogyasztó sem más talán, mint egy bűnöző, esetleg drogdíler, vagy strici. A látszat mindig harmonikus és békés. De ki tudja, időnként talán lehet hinni a látszatnak is. Most úgy tűnik, minden rendben. Tanúskodik a mély, fülledt csend. A szellő is elállt. A tücskök ciripelése hallatszik most az illatok mellett.
Mégis a átélt kálvária, a leírtak, fontos kapaszkodó lehet másoknak. Legyen szó szorosan érintett személyről, vagy hozzátartozóról. Vigaszt nyújt, felráz, emlékeztet, támogat, és a legfontosabb a végére, megtanít küzdeni. A Libri Kiadó gondozásában megjelent kötetekről bővebben a címre kattintva olvashatsz.
Témáját tekintve úgy érzem több generációt is felölel ez a könyv, ugyanis szó esik benne a halálról, az öregedésről, az elmúlásról, a magányról és a szeretetről. Nekem nagyon tetszik Backman írói stílusa, tetszik az a fajta könnyedség, lazaság, önirónia... Nagyon sok évvel ezelőtt kötelező olvasmányként olvastam már ezt a regényt, de abban az életkorban, még nem sokat jelentett nekem ez a könyv. Most egészen más élethelyzetben és más lelkiállapotban vettem kezembe ezt a klasszikus világsikerű irodalmi remekműt, ahol túl az öreg halász végtelennek tűnő küzdelmén, már sokkal mélyebb gondolatokat véltem felfedezni. Felnőttként olvasva ez a könyvet, megannyi élettapasztalattal a hátam mögött, már sokkal fájdalmasabb és helyenként megrázó élmény volt,... A KULT-sorozat könyveiről már köztudott, hogy csodálatos borítóval rendelkeznek, és ez alól ez a könyv sem jelent kivételt. De ez csak félsiker, ugyanis a könyv tartalma az, ami igazán számít, és ez ebben az esetben teljesen adott. A csodálatos és egészen egyedi borító mögött egy olyan történet rejtőzik, ami izgalmas, érdekes és szívmelengető.
Hiába imádta az ország, hiába tudta mindenki, hogy kicsoda Szerencsi Éva, már értette, miért mondta azt Várkonyi még hosszú évekkel korábban, hogy szerencsétlen alkat… Nem tudni, van e összefüggés a mellőzöttség és a betegség között, ám ettől még sajnos tény, súlyos beteg lett. Senkinek nem szólt róla, csak a közvetlen környezete és a második férje, András tudott róla. Gyönyörű volt és remek színésznő… Fotó: Arcanum/Képes Újság Küzdött vele, mindent megtett, ám sajnos nem volt esély. Csupán 52 éves volt, mikor a szervezete 2004 őszén feladta a küzdelmet. A Fiumei úti sírkertben volt a szórásos szertartás, ahol az Abigél írója, Szabó Magda is ott volt. Ott volt és fájt a szíve önért. A következőket mondta később: "Ott voltam a temetésen, akit viszont hiányoltam: egy pap, hogy szóljon néhány jó szót ezért a szegény, zaklatott lélekért, aki Ginával ért a csúcsra, de sikerét nem tudta megismételni. Soha többé nem kapott ilyen lehetőséget. " Nincsenek szavak… Nyugodj békében, Szerencsi Éva!
Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg. Termék adatok Cím: Pedig olyan szépen éltek [eKönyv: epub, mobi] Megjelenés: 2018. október 12. ISBN: 9789634335122 A szerzőről Szentesi Éva művei Író, rákellenes aktivista, a főmunkatársa2011-ben indította el Rúzs és Tükör nevű blogját, ekkor kezdett el komolyan foglalkozni az írással. Eredeti szakmája díszlet- és jelmeztervező. A blog indulása után a ál lett rovatvezető, 2012-től 2015-ig ennél a magazinnál főszerkesztőként tevékenykedett. 2013 decemberében áttétes méhnyakrákot diagnosztizáltak nála. Ekkor határozta el, hogy betegségét nem kezeli magánügyként, hanem kiáll a nagy nyilvánosság elé, és elindította rákellenes kampányát. A kampány hatására rengeteg nő ment el szűrésre, köztük volt több olyan is, akinek még éppen időben fedezték fel a tumort. A története tízezrekhez jutott el, segítve ezzel a bajbajutottakon, illetve a hozzátartozókon.
pöttyös könyvek, jelenleg főleg a Cassandra Clare-könyvek nagy fogyasztói. Kíváncsiak voltunk a kortárs magyar irodalom iránti érdeklődésre is. Kiderült, hogy a toplistát egyértelműen Dragomán György Főzőskönyve vezeti, majd Szentesi Éva és Péterfy-Novák Éva könyvei következnek, de nagyon sok fogyott Böjte Csaba Füveskönyvéből is. Világirodalom kategóriában a könyvesboltban, akárcsak a könyvtárban, Elena Ferrante és Eva Edith Eger a sztár. Kevésbé volt igény az útikönyvekre, albumokra A csíkszeredai székhelyű Gutenberg könyvesboltnak több székelyföldi városban van üzlete, az ő tapasztalataikra is kíváncsiak voltunk. Tőzsér Kinga üzletvezető szerint az erdélyi magyar olvasók naprakészen követik a magyarországi sikerlistákat, nagyjából tehát ugyanazok a könyvcímek keresettek itthon is, mint a kinti könyvespolcokon, illetve ezek egészülnek ki az erdélyi, székelyföldi történeteket feldolgozó könyvcímekkel, hiszen az erdélyi kortárs szerzők kiadványai iránt is van igény. – A népszerű és valószínűleg már sokat említett Eva Edith Eger A döntés és Az ajándék című könyvek mellett üzleteinkben nagyobb igény mutatkozott Tompa Andrea Haza, illetve Böjte Csaba Füveskönyve iránt, és hát decemberben taroltak a szakácskönyvek, talán az eddigi évek legtöbb példányszámát adtuk el belőlük.
Megvettük az alattad lévő kiskockát is, oda virágot tettünk meg a fényképedet. Ugye, tetszik így? Tervezünk még ide virágtartót is, csak egyelőre nem tudjuk, hol csináltassuk, meg a sírköved se fekete lesz, és nyugi, a tiédre nem azt írjuk, hogy "Béke poraira", vagy ami még rosszabb: "B. P. ", hanem azt találtuk ki, hogy "Szeretettel és hálával gondolunk rád". Mert így is van, anya! Semmi drámait nem akarunk belevésni. Ez a pár szó pont jó lesz. És akkor elkezdek bőgni, és leülök a kőre a kocka elé, amibe bele vagy habarcsolva, lemezzel lezárva az a három kiló hamu, ami most vagy. Jön valaki, de nem érdekel, milyen ócska szar ez az egész, még ilyenkor se hagyják békén az embert. Bárcsak igaz lenne, hogy látsz meg hallasz minket, olyan jó lenne elhinni. De attól félek, ezekkel a hülyeségekkel csak a hozzátartozókat nyugtatják. Valójában te most elképzelhetetlenül boldog vagy, ugye, anya? Ott lebegsz egy nagyon kényelmes helyen az örökkévalóságban. És szüntelenül körbeölelsz bennünket a mindeneddel.