Mehmed 100 ezer fős serege megkezdte Nándorfehérvár ostromát. A pápa erről 29-én még nyilván semmit nem tudott, mint ahogy arról sem, hogy alig három héttel később, 1456. július 22-én Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kapisztrán János döntően szerb és magyar vitézei fényes győzelmet aratnak a szultáni had felett. III. Callixtus oklevele úgy fogalmazott, hogy minden nap délután három és hat óra között félóránként háromszor kondítsák meg a harangokat, miközben minden keresztény lélek háromszor imádkozza el az Úrangyalát. A harang tehát eredetileg is Magyarországért kondult, eredetileg tehát könyörgésként. A nándorfehérvári diadal, a török visszavonulásának híre augusztus 6-án érkezett Rómába, az egyházfő örömét mi sem jelzi jobban, mint hogy e dátumot (urunk színeváltozásának napját) az egész Egyház egyetemes ünnepévé tette. Callixtus rendelkezett arról is, hogy a kiszabott imádságokat ne könyörgésként, hanem hálaadásként mondják el e hívek. Minden délben Hogy egyesül mindez a déli harangszóban?
Miért szól a harang? – A déli harangszó története 2 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem 555. évfordulója alkalmából az Országgyűlés 2011. július 4-én e napot a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította. Igaz-e, hogy délben a harangok Hunyadi János 1456-os nándorfehérvári győzelmének emlékére szólnak? 1453. május 29-én az oszmánok alig 21 éves uralkodója, II. Mehmed (1451–1481) elfoglalta Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom fővárosát, a "városok városát". Az ifjú uralkodó felvette a Hódító melléknevet, és a várost hamarosan birodalma fővárosává tette – szimbolikusan is kifejezve politikai ambícióit: ő a bizánci császárok örököse, aki igényt formál azok hajdani világuralmára. Európa alig ébredt fel a döbbenetből, amikor Mehmed szultán félelmetes serege 1456-ban Magyarország ellen, a térség egyetlen számottevő hatalma, az oszmánok régi balkáni riválisa ellen indult. III.
| Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Erdön túli Gyulák Károly Róbert, Tétova diplomácia Erdély hajnala 32 a kitartó kamasz 56 Mohács előtt 80 38. 49. 61. Aratáskor arat a török Egy vaddisznó átváltozásai Petófi, a muszka spion Miért nem vett részt Zrínyi Miklós A költő megkergetése Szapolyai halálának legendája 104 a köT. -etválasztáson 128 a mohácsi csatában? 82 50. 62. 39. A kompromisszumok Lincselés a hídon A halál Csele fejedelme Nepharag Lamberg ellen 130 Mí történt Mohácsnál Apafi Mihály harapófogóban 106 II. Lajossal? 84 63. 51. 40. A Porta pórázán Lemészárolt városok Thököly Imre. Román felkelők Nem ér a nevem tezyőrhadjárata 132 II. János, a kuruckodó kuruckirály 108 János Zsigmond vagy István? 86 52. 64. Ki volt az első Lövés a fogadóban 41. az egyenlők között? Gyfikossigi kísérlet Bem ellen 134 Akinek Isten Buda visszafoglalása. 1686 110 csak hivatalt adott 65. Werbőczy István, 53. Ki vigye el a balhét a kudarcpolitikus 88 Ugrás a sötétbe a g-őzelemért? Miért állt Rákóczi Buda visszavétele 136 42. a kuruc felkelés élére?
Az egyszerű hívek a zsolozsma 7 imaidejét munkájuk miatt nem mindig tudták elvégezni, ám számukra is kialakult a nap megszentelésének egy különleges módja. A középkorban a pápák sorra rendelték el, hogy a hívők a hajnalban, délben és este megszólaló harang szavára mondjanak el 3 Üdvözlégy Máriát. Ezt aztán a ferencesek a XIII. században egy önálló imává bővítették, melyet ma Úrangyalának (latinul Angelus) hívunk. Azóta is kötelező minden katolikus templomban a hajnali, déli és esti harangszó, mely ezen imádság elmondására szólít fel. Mikor felébredünk kérjük az Isten áldását a napunkra, délben, munkánk során megpihenve további erőért fohászkodunk, este pedig hálát adunk a kapott kegyelmekért, miközben az imában Jézus életének legjelentősebb eseményeiről elmélkedünk. Az ima szövege ide kattintva érhető el: /alapv…/az-urangyala A reggeli és esti Úrangyalára szóló harangozások Időpontja településenként változhat a helyi szokások szerint. Templomunkban minden nap reggel 6 órakor, 12 órakor, valamint este 19 órakor (nyári időszakban Szent György napjától, április 24-től Szent Mihály napjáig, vagyis szeptember 29-ig 20 órakor) hív a nagyharang 2 percig az Úrangyala imára.
112 Egy gyilkosság anatómiája Fráter György igaztalan halála 90 54. 66. Csak azt a vöröset! Noé elfogott galambja Merénylet Görgei ellen? 138 43. Bethlen Miklós. A bebörtönzött egri hős a nagy államfc:rfi nagy bukása 114 Felségáruló volt-e 67. Dobó István? 92 55. Világosról - sötétben Vezéráldozat? Görgei fegyverletétele 140 44. Rákóczi 1711-es emigrációja Báthori nagy játszmája vagy menekülése 116 68. Vajda választás Erdélyben 94 Menekülés a halálba 56. Széchenyi István 45. Oltott magyarok öngyilkossága 142 Háborús békeévek Kik a csáneók? 118 Hány évig tartott 69. a tizenöt éveS háború? 96 57. Lövés a májusi éjszakában Tiltott páholyok Ki fogta a gyilkos fegyvert A szabadkőművesség titkai120 Teleki Lászlóra? 144 46. Mérgező praktikák 58. Bűnös volt-e a kancellár 70. Bocskai István halálában? 98 Metternich öngólja Az alkotó megpihen Miért kapott lapot Miért nem lett 47. Kossuth Lajos? 122 Deák Ferenc miniszter? 146 A csejtei rém 59. Szadista volt-e A demagóg és a nagyúr 71. Báthori Erzsébet?
- Buda visszafoglalása, 1686 110 Ugrás a sötétbe. - Miért állt Rákóczi a kuruc felkelés élére? 112 Noé elfogott galambja. - Bethlen Miklós, a nagy államférfi nagy bukása 114 Vezéráldozat? - Rákóczi 1711-es emigrációja vagy menekülése 116 Oltott magyarok. - Kik a csángók? 118 Tiltott páholyok. - A szabadkőművesség titkai 120 Metternich öngólja. - Miért kapott lapot Kossuth Lajos? 122 A demagóg és a nagyúr. - Kossuth és Széchenyi sajtópárbaja 124 Szépséghibás forradalom. - Kossuth és a szerb küldöttség 126 Petőfi, a muszka spion. - A költő megkergetése a követválasztáson 128 Lincselés a hídon. - Népharag Lamberg ellen 130 Lemészárolt városok. - Román felkelők terrorhadjárata 132 Lövés a fogadóban. - Gyilkossági kísérlet Bem ellen 134 Ki vigye el a balhét a győzelemért? - Buda visszavétele 136 Csak azt a vöröset! - Merénylet Görgei ellen? 138 Világosról - sötétben. - Görgei fegyverletétele 140 Menekülés a halálba. - Széchenyi István öngyilkossága 142 Lövés a májusi éjszakában. - Ki fogta a gyilkos fegyvert Teleki Lászlóra?
Az újjászervezett oszmán állam a 15. század közepétől már Magyarországot is közvetlenül fenyegette, mert II. "Hódító" Mehmed szultán Konstantinápoly 1453-as bevétele után ismét Európa felé fordult. A török uralkodó 1456 májusában százezres haddal indult a Magyar Királyság kulcsának tartott, az ország belseje felé felvonulási útvonalat biztosító Nándorfehérvár (a mai Belgrád) ellen. A hírre a Borgia családból származó III. Callixtus pápa, aki 1455 áprilisában lett a katolikus egyház feje, keresztes hadjáratot hirdetett. A pápa 1456. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén adta ki "Cum hiis superioribus annis" kezdetű imabulláját, amely az egész keresztény világ számára elrendelte, hogy imádkozzon a keresztes seregek győzelméért. (Érdekesség, hogy a bulla eljutott Mainzba is, ahol Gutenberg német és latin nyelven is kinyomtatta. ) A bulla többek között azt is elrendelte, hogy naponta háromszor, azaz nem csak reggel és este, hanem délben is harangozzanak, hogy a hívők a törökök ellen harcolókért imádkozhassanak.