(1990) Sommersby (1993) Tökéletes másolat (1995) Az ember, aki túl keveset tudott (1997) Briliáns csapda (1999) A mag (2003) Teremtés (2009) Érzelmek háborúja (2014)
97 éves korában meghalt Hollywood egyik legendás színésznője és egyik legnagyobb musicalsztárja, Doris Day, aki világhírűvé tette a Que Sera Sera című számot Az ember, aki túl sokat tudott című Hitchcock-film főszereplőjeként; a dal még magyarul is híres lett Ahogy lesz, úgy lesz címen. Doris Day a színészet mellett állatbarátságáról is híres volt; halálhírét is a Doris Day Animal Foundation erősítette meg - írja a The Guardian. Doris Mary Ann Kappelhoff néven született az ohioi Evanstonban 1922. április 3-án, német nagyszülők leszármazottjaként. Profi táncosnak készült, énekelni egy lábtörés után kezdett, és a Day nevet is énekesként kapta, mivel eredeti vezetéknevét túl hosszúnak találták. Első igazi nagy sikere a Sentimental Journey volt 1945-ben, Les Brown együttesében; a dalból háborús himnusz lett, így 1946-ban már ő lett a legjobban fizetett énekesnő a világon. Filmes karrierje 1948-ban kezdődött a High Seas című filmmel, amelybe szinte véletlenül, a terhes Betty Hutton helyett került be.
Ám múlt héten a "sivatagi Davos" gazdasági-kereskedelmi rendezvény rijádi megnyitóján a fő helyen maga Szalman herceg ült. Letöltötte "büntetését"? A szaúdi illetékesek is elismerték, hogy az 59 esztendős Dzsamál Hasogdzsi az isztambuli konzulátuson életét vesztette. Halottról jót vagy semmit, de személyiségéről nem árt felvillantani néhány részletet, különösen akkor, amikor a liberális sajtó már-már a szaúdi ellenzék vezetőjét láttatja benne. Szaúd-Arábiában a Hasogdzsi név sokat mond, Mohamed, Dzsamál egyik rokona az államalapító Abdelaziz al-Szaúd király magánorvosa volt. Legalább annyira ismert, mint a Bin Laden család. Ez utóbbiak az építőiparban alkottak nagyot, míg előbbiek főként fegyverkereskedelemmel foglalkoztak. A két família összejárt, és a hetvenes években barátság szövődött a gyermekek, Oszama és Dzsamál között. Amikor Oszama bin Laden már a nemzetközi terrorszervezet vezetőjévé vált, három interjút is adott egykori barátjának. Dzsamál is kacérkodott a Muzulmán Testvérek soraiban a dzsihadizmussal, az egyik afganisztáni útja során nem kizárt, hogy fegyverrel is harcolt a megszálló szovjet csapatok ellen, végül azonban inkább kitartott sima karrierje mellett, újságíró lett.
Értékelés: 307 szavazatból Az amerikai Wallace Ritchie (Bill Murray) öccsének (is) meglepetést akar szerezni, így minden előzetes bejelentés nélkül betoppan Angliában élő testvéréhez, James-hez (Peter Gallagher). A fivér azonban épp nem ér rá csetlő-botló bátyjával foglalkozni, ezért befizeti Wallace-t egy színházi előadásra, amelyben a néző részt vehet egy teljesen valósághű krimiben. A feladat mindössze annyi, hogy egy utcai telefonfülkében válaszolni kell a játékvezető hívására, és elmenni a megadott címre. A telefon meg is szólal, de a hívás egy valódi bérgyilkos számára érkezik. Wallace mit sem sejtve elindul, hogy teljesítse a feladatot, és ezzel kezdetét veszi az őrület. Stáblista:
1 0 504 Video jelentése Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk. Video beágyazása Üzenetküldés Hozzáadás listához Új lista
Három évvel később a felkelők még mindig tartják Szanaát, az ország fővárosát, a háborúnak tízezer halottja, harmincezer sebesültje van, és a világ legnagyobb humanitárius katasztrófája készülődik. Londoni tiltakozás Dzsamál Hasogdzsi meggyikolása ellen. Sosem volt forradalmár? Fotó: Reuters MBS tavaly nyáron elrendelte a gáznagyhatalom Katar embargóját. Állítólag csak az amerikaiak ellenkezése miatt nem foglalta el parányi szomszédját. A szunnita Katarnak az volt a bűne, hogy túl szívélyes kapcsolatokat ápolt Iránnal. Az embargó megdőlt, ugyanis Doha jelentős fegyverszállítási megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Nagy-Britanniával, biztosítva területi épségét. Törökország egy újabb támaszpontért ellátta élelmiszerrel, és kicsit besegített Teherán is. Mit tett a szaúdi trónörökös? Bosszúból Katart elvágja a szárazföldi kapcsolattól. A félsziget egyetlen úttal kapcsolódik Szaúd-Arábiához, most megkezdték ennek elbontását, helyette hatalmas csatornát hoznak létre, így Katar szigetországgá válik.
Varró Attila Műfaji önreflexivitás a thrillerben Varró Attila cikke a thriller műfaját azoknak az önreflektív motívumoknak a szempontjából vizsgálja, amelyek segíthetnek ezt a meglehetősen nehezen lehatárolható műfajt pozicionálni mind a tömegfilmben, mind a bűnügyi műfajcsoportban. A thriller legszívesebben az áldozat szerepköréből választ főhőst magának, történetei (élet)veszélybe került figurák menekülési/szabadulási kísérletét követik nyomon. A műfaj filmjeiben a tudásnak kulcsfontosságú szerep jut: a thrillert egyszerre határozza meg a látás és a tudás, működése a percepció és recepció viszonyára épül. A thriller a tömegfilm érzelmi hatásmechanizmusát szemlélteti, azt a folyamatot, ahogyan a szövegek fenntartják a nézői érdeklődést az információadagolás segítségével. Az információ a thriller befogadása esetében olyasfajta többletként jelenik meg, ami az érzelmi hatás zálogát jelenti: míg a befogadó-főhős a kriminél mindig "Az ember, aki nem tud eleget", a thrillernél "Az ember, aki túl sokat tud" lesz belőle.
A nemzetközi sajtó zöme szerint a szálak egészen Mohammad bin Szalman (MBS) szaúdi trónörökös köreihez vezetnek. Az isztambuli szaúdi kommandó néhány tagja, akik a "takarítást" végezték, a herceg testőrségébe tartozik. A 82 esztendős apa, Szalman ibn Abdul-Aziz király betegségére tekintettel – amelyről soha nem közöltek részleteket – tavaly nyáron ruházta fel már-már uralkodói hatalommal kedvenc fiát. Ez szakítás a hagyományos utódlással, ugyanis eddig az örökösödési rangsorban következő foglalhatta el a trónt, aki általában idős és beteg, nagyrészt tehetetlen ember volt. Ehelyett most itt van egy tettvágyó, ambiciózus és fiatal személy, aki harminc-egynéhány évesen belekóstolhat a nagy olajhatalom irányításába. Ám a herceget trónörökösként eddig elkerülte a jó szerencse. Mohammad bin Szalman külpolitikájának kulcseleme az Irán-ellenesség. Az egész szunnita világ védelmezőjeként számára elsődleges cél a síita Teherán minden eszközzel való feltartóztatása. Még hadügyminiszterként 2015-ben belevágott a jemeni kalandba, ahol a déli határon lévő hutista, iráni segítséget kapó lázadókat akarta bombázásokkal megsemmisíteni.