*** A képek között megnézhetők a Nézsáról induló zarándokok beküldött képei is. Fotó: Angyal Csilla, Tornay Gábor Váci Egyházmegye A váci piarista templomban szentmise keretében köszöntötték a váci segédpüspököt, Dr. Varga Lajos Miklóst püspökké szentelésének 15. évfordulója alkalmából. A szentmisét a jubiláns, valamint Marton Zsolt váci megyéspüspök, Dr. Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek közösen mutatták be. A szertartásra nagyszámban érkező paptársak mellett azokról a településekről is jöttek hívek, ahol az ünnepelt korábban szolgálatot teljesített. Először rendezték meg a Váci egyházmegyei katekéták nyári táborát június 28. és július 2. között Máriabesnyőn, amelyen 35 meghívott hitoktató vett részt. A tábor programjai ötvözték a közösségformálást, a szakmai tapasztalatcserét és a pihenést is. Püspök atya is ellátogatott hozzájuk és egy fórum keretében válaszolt a katekéták kérdéseire. A tábor tapasztalatairól Tornay Gábor, hitoktatási igazgatót kérdeztük.
Több tévésorozatban is feladatot kapott, így például láthattuk a Kisváros, a Mi kis falunk epizódjaiban vagy a most futó Bátrak Földjében is. Nem csupán a kultúra iránt érdeklõdõ emberek, hanem a szakma is elismeri tehetségét, melyet kitüntetések sora bizonyít. Több rangos elismerés mellett már 2002-ben megkapta a Ruttkai Éva-emlékdíjat, melyet 2014-ben ismét kiérdemelt. Ugyancsak 2014-ben ismerték el Ajtay Andor-emlékdíjjal, majd két évre rá Jászai Mari-díjjal.
"... tovább » LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY 2021. 09. TÖRÉKENY KINCS – HÁZASSÁGERŐSÍTŐ TRÉNING INDUL 2021. 10. 14. 21:00 ÖLELJ ÁT! (HOLD ME TIGHT! ) – INTENZÍV, ÉRZELMI FÓKUSZÚ HÉTVÉGE HÁZASPÁROKNAK Összes program » ESEMÉNYTÁR NEXONWEB BELÉPÉS HÍRBEKÜLDÉS LEVELEZŐRENDSZER
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk Weboldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.