Olaszország Elővigyázatosságra hivatkozva az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) hétfőn bejelentette az AstraZeneca védőoltás azonnali és országos felfüggesztését, miután a vakcina egyes szállítmányait már korábban kivonták a használatból. Az Aifa közleményében ideiglenes intézkedésről írt hangoztatva, hogy az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) véleményezése után engedélyezheti ismét az AstraZeneca használatát. A védőoltás használatát az északnyugat-olaszországi Piemont tartomány már vasárnap felfüggesztette, miután egy tanár az oltás után egy nappal meghalt. Korábban Szicíliában függesztették fel az AstraZeneca egyik szállítmányát egy katona halálát követően. A szigeten az oltás után néhány esetben vérrögképződést is észleltek. Az új koronavírus (Sars-CoV-2) ellen védő brit-svéd gyógyszergyártó társaság termékének használatát az olasz egészségügyi hatóságok 65 év felett is engedélyezték. Az utóbbi hetekben a pedagógusok, fegyveres és rendfenntartó erők tagjainak beoltására használták. Több mint egymillióan kaptak első dózist AstraZenecából Olaszországban.
Michelangelo gazdag életművének végigkövetése, esetleg az emberi testábrázolás fejlődésének tanulmányozása? Vagy arra vagyunk kíváncsiak, hogy a kezdeti elképzelésekből hogyan születtek meg a Sixtus-kápolna alakjai? emberábrázolás, Léda és a hattyú, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Palazzo Vecchio, Raffaello, rajzművészet, reneszánsz, Sixtus-kápolna, Szépművészeti Múzeum, Utolsó ítélet Majdnem három évig tartó munka és tizenötmilliárd forint elköltése után ősszel újra megnyílt a Szépművészeti Múzeum. Az épület történetének legnagyobb rekonstrukcióján esett át, de első látásra mintha csak apróbb simítások történtek volna. Éppen ez mutatja, hogy a tervezők jó úton jártak. Azok a művészetkedvelők, akik számára a polgár, polgári szó értékkel bír, mindig is kivételes becsben tartották a XVII. századi holland festészetet. Most egy csodálatos kiállításon találkozhatunk vele Budapesten; néhány olyan képpel is, amelynek itthoni viszontlátása szinte hihetetlen szenzáció. A melegvizet nem kell feltalálni, avagy minden remek ötlet közkincs: az egy évvel ezelőtti Ganymed Goes Europe nyomán készült Textúra 2014 című produkció a Szépművészetiben előre vetíti sorozat-jellegét.
Hangsúlyozta: az oltás felfüggesztésének hátterében elővigyázatosság áll, az AstraZeneca védőoltását több mint 17 millióan kapták meg, a vérrögképződés 11 esetben jelentkezett. Kérdésre válaszolva elmondta: az érintett személyeknél az oltás utáni 3-14 nap közötti időszakban alakult ki a trombózis. Carolina Darias beszámolt arról is, hogy Spanyolországban eddig 939 ezer embert oltottak be a brit-svéd vakcinával, amelynek szállítása továbbra is folytatódik, de a beérkező adagok egyelőre raktárba kerülnek. A dél-európai országban 18 és 55 év között engedélyezték a vakcina használatát, eddig az egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók, tanárok oltásánál alkalmazták. A járvány terjedése továbbra is mérséklődik, az elmúlt 24 órában 1121 új esetet diagnosztizáltak, péntek óta mintegy 11 ezerrel nőtt a regisztrált esetszám. Százezer emberből átlagosan 129-en fertőzöttek az országban, a 17 tartományból 12-ben ennél alacsonyabb a fertőzöttségi arány. Az elmúlt egy hétben 336 halálos áldozatot követelt a járvány.
"Közelebb kerültünk a festményhez, mint korábban valaha" – mondta akkor Martine Gosselink, a hágai Mauritshuis múzeum igazgatója, aki az intézmény virtuális sajtótájékoztatóján mutatta be a kutatás eredményeit. Egy nemzetközi kutatócsoport 2018 márciusában a legújabb szkennerekkel és technológiákkal vizsgálta az 1665 és 1667 között készült alkotást. 1994 óta ez volt a kép második nagy volumenű vizsgálata. A szakértők felfedezték, hogy Vermeer a lány mögé eredetileg egy zöld függönyt festett, mely azonban idővel eltűnt. Röntgensugarak segítségével láthatóvá váltak a lány szempillái is, amelyek szabad szemmel nem észrevehetőek. A gyöngy fülbevaló pedig "illúzió" a múzeum szerint: lebeg, nincs akasztója, mely a fülhöz kapcsolná. A vizsgálatnak köszönhetően először sikerül részletesen leírni Vermeer színpalettáját is. A legnagyobb titokra azonban, hogy ki lehet a képen szereplő fiatal nő, egyelőre nem találtak választ a tudósok. Tejet öntő nő (1658) A Tejet öntő nő az amszterdami Rijksmuseumban van kiállítva, ez a múzeum egyik legszebb alkotása.