Tudjuk, hogy az a legjobb a babának és az édesanyának is, ha 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kap. A WHO ajánlása szerint a szoptatás ezután a gyermek legalább 2 éves koráig javasolt. Van bármilyen újdonság vagy változás az ajánlásokban, amiről érdemes tudni? – Igen, történt egy lényeges változtatás az újszülöttek anyagcsere szűrés protokolljában. Eddig az volt az előírás, hogy a csecsemő élete első 48 órájában 60 ml anyatejet fogyasszon el, hogy az anyagcsereszűrés megtörténhessen. Amennyiben ez nem teljesült, mert például az édesanyánál még nem történt meg a tejbelövellés, ezt sok esetben tápszerrel vagy cukor oldattal, teával pótolták. A szakmai protokoll változása, hogy mostantól ez egyáltalán nem indokolt, sőt káros. Már arra sem kötelezik az anyákat, hogy az időre született, egészséges, hatékonyan szopó babájuknál a szopásokat mérjék, hiszen ez csak elbizonytalanítja őket és az igény szerinti szoptatás ellen hat. Az anyagcsere szűrést megelőző 24 órában, ha legalább 6 alkalommal szoptatott a kismama és ez idő alatt minimum 2 székletes és 2 vizeletes pelenka volt, az tökéletesen elegendő.
Ilyenkor célszerű kapcsolatba lépni az orvossal vagy a szülésznővel. Előfordulhat azonban az is, hogy a nyákdugó csak a szülés későbbi szakaszában távozik. Lassanként tágulni kezd a méhszáj. Az orvos kézi vizsgálattal, a mutató- és a középső ujj segítségével állapítja meg, hogy hány centiméternyi, illetve hány ujjnyi a tágulat. Az egyujjnyi méhszáj nem jelenti törvényszerűen a szülés kezdetét. Már sok-sok héttel a szülés valódi időpontja előtt kinyílhat ennyire a külső méhszáj anélkül, hogy a méhnyak megrövidülne. Ebben az esetben, egyéb jelek hiányában még biztosan nincs szó a szülés megindulásáról. Ha a méhszáj már valamennyire nyitott és a burok ép, sok kórházban rutinszerűen amnioszkópiás vizsgálatra kerül sor, melynek során a magzatvíz színét tekintik meg egy speciális műszer segítségével. A vizsgálati leletből kiderül, hogy a magzat átesett-e átmeneti oxigénhiányos állapoton, ilyenkor ugyanis magzatszurkot ürít, mely zöldesre festi a magzatvizet. Burokrepedés Mit látunk a három képen?
39 és 38 hétre jöttek, pont időben:) tulajdonképpen nem volt túlhordás, csak egy héttel elszálolták az időmet... én hiába mondtam hogy mikor fog megszületni a gyerek nem hittek nekem..... a védőnő június 8 -ra számolta ki én pedig 15-ére. a gyerek meg 16-án hajnalban született Nem tudom, mit hallottál, de szorozd meg 10-zel. És én nem vagyok nyamvi, bírom a fájdalmat. Vagy mégsem??? :DDD én emiatt féáltem hogy tulhordom, sok nemjót hallottam róla a kismamáktol:((igaz fiaim siettek, tehát nem volt rá szükség Nincs mit. :))) Ó, pont elég. Ha azon túlestél, tudod mi a rossz a túlhordásban. Az. Köszi Annak idején amikor én szültem nem voltak ilyen nioszkópián is egyszer voltam, azt is azért mert a fiam nem akart időre megszületni Szia! Megkérdezhetem, hogy mennyi idő telt el a császár és a természetes szülésed között? Én is császárral szültem a kisfiamat (1 hét túlhordás után beindították és 4 óra múlva a doki a császár mellett döntött) és nagyon szeretnék természetes úton szülni, de azt hallottam, hogy minimum 2 évnek kell eltelnie a két gyermek születése között, hogy egyáltalán ennek esélye legyen.
Három fotó: 1. korai vajúdás (látencia szak), 2. aktív vajúdás eleje, 3. rendes aktív vajúdás: Kispapa Kisokos – dúlatrükkök koronavírus idejére Apukáknak, Anyukáknak (letölthető PDF) Kispapa Kisokos – Koronavírus idejére Illusztráció: videó, szülés otthoni szakaszáról, ahol Apuka nagyon kedvesen vesz részt: Az élőben felvett, Kismamajóga Nidra (relaxációs gyakorlat), ami után a Kismama másnap megszült – abszolút nyers hanganyag, csakis a kivételes helyzetre való tekintettel osztom meg, szorult helyzetetekre való tekintettel, kéretik ennek fényében használni ezt – jól! 🙂 Főleg/inkább csak a 37. héttől javasolt.
A kismama komoly, sőt elkezd bizonytalankodni, ami rögtön a 3. mérföldkőre emlékezteti a partnert, és javasolja, hogy induljanak. A kórházban még 2-3 órányi kemény munka vár rájuk. 6. verzió: A talány Sűrű összehúzódásokkal kezded, 3 perc van közöttük, de csak 20-30 másodperc hosszúak. Arra gondolsz, biztos gyors vajúdás lesz, de nem vagy teljesen biztos, mert bár közel vannak egymáshoz, nem igazán meggyőzőek. A gyors vajúdás általában kemény munka! Megvárod, míg a kontrakciók 60 másodpercesek lesznek, mielőtt kórházba indultok, és a végén tankönyvi szülés lesz belőle. 7. verzió: Csordogálás A magzatvíz nem elfolyik, hanem csak csordogál. Nem nagyon, de észrevehetően. Az orvosok véleménye megoszlik arról, mi ilyenkor a teendő. Általában azok a szülések, amiket nem kényszerítettek fájáserősítőkkel vagy más módszerrel, komplikációmentesebbek. 8. verzió: A piszmogó A vajúdás 30-35 másodperc hosszú kontrakciókkal kezdődik, 10-20 percenként. Hát az elég ritka. Az ilyen vajúdások akár egy napig is eltarthatnak, és remélhetőleg a kismama azt választja, hogy otthon marad és kipiheni magát mielőtt beindul a kórházba!
Fontos a fokozatosság, az óvatosság, a megváltozott női test igényeit szépen lassan és finoman kell felfedezni a férjnek. Nem kell egyből eljutni a közösülésig (hiszen a szexuális kapcsolat ennél sokkal több), ehelyett érdemes egymást finoman simogatni, egymáshoz bújni, a szexuális együttlét egyéb lehetőségeivel élni. A szexuális együttlétre csak akkor kerülhet sor, ha a nő testileg és lelkileg is felkészült erre. Hogy mikor éled fel egy nőben ismét a szexuális vágy, ezt nehéz meghatározni, sok tényező befolyásolhatja. Meg kell várni a sebek begyógyulását, amikor semmilyen panasz nem áll fenn, és a nő újra örömét leli a szexben. Csökkentheti a libidót a terhesség során felszedett pár kiló, de sok nő éppen ellenkezőleg, szépnek, vonzónak érzi magát, az erotikus pillanatok is sokkal érzékibben, bensőségesebben hatnak rá, mint a terhesség előtt. Vannak nők, akik néhány héttel a szülés után készek a szexuális életre, másoknak több időre van szüksége. Legyünk türelmesek, ámde annál tevékenyebbek mindketten.
A kórházban a kézi vizsgálat és a felvételkor készített CTG, vagyis a műszeres fájás és magzati szívhangfigyelés egyértelműen tisztázza, hogy megindult-e a szülés. Az sem szégyellnivaló, ha mégis vaklármának bizonyult az egész! Ha nem lakunk túlságosan messze a kórháztól, ilyen esetben célszerűbb hazamenni, s türelmesen várakozni. Próbáljunk úrrá lenni csalódottságunkon, s gondoljunk arra, nem versenyfutásról van szó, s jobban járunk, ha a természetre bízzuk, milyen ütemben zajlik le a szülés. Ezt persze könnyebb tanácsolni, mint végrehajtani, ám ilyenkor kincset ér, ha nyugodtan álomra hajthatjuk a fejünket. Előfordulhat, hogy a szülés még néhány napot várat magára. Jobb, ha idegeskedés helyett takarékosan bánunk erőtartalékainkkal. Aki ilyenkor lépcsőzni kezd vagy megerőltető takarításba fog bele, hátha akkor mégis megindul vagy gyorsabban halad a szülés, tévúton jár. Lehet, hogy éppen a felesleges megerőltetés miatti testi kimerültség fogja szükségtelenül elnyújtani a vajúdást. A méhszáj tágulni kezd A szülés megindulásának első jelei közé tartozik az eredetileg a méhnyakat elzáró nyákdugó távozása, amit enyhe vérzés is kísérhet.
A terhességi magas vérnyomáshoz hasonlóan az anya alacsony vérnyomás a esetén is szükség lehet valamilyen szülésmegindító eljárásra, mivel a méhlepény elégtelenségének következtében magas az oxigénhiányos állapot kialakulásának kockázata.? Megtörténhet, hogy a placenta idő előtt elöregszik vagy vérzés kíséretében leválik a méhfalról és nem biztosít megfelelő ellátást a babának. Ezekben az esetekben szintén a szülés megindításához folyamodnak a szakorvosok, megelőzve az életveszélyes helyzetek kialakulását.? Idő előtti szülésmegindításra lehet szükség akkor is, ha egyáltalán nem vagy csak ritkán észlelhető magzatmozgás, elégtelen a baba szívműködése, a magzatvíz elszíneződött vagy ha a burokrepesztés követően nem indul meg magától a szülés – tehát minden olyan esetben, amely veszélyezteti a baba és/vagy az anya egészségi állapotát. A szülés megindítása mindig a baba és az anya egészségének megóvása érdekében történik, míg programozott szülésre általában kényelmi okokból kerül sor A szülés megindításának módszerei Burokrepesztés A burokrepesztés egyik legáltalánosabb szülésmegindító eljárás, amely során a szülészorvos a méhszájon keresztül egy eszköz segítségével repedést ejt a magzatburkon.